13. rész

Vasárnap...

Végre hétvége. Már vártam. Csak kár, hogy máris vasárnap van. Egyre jobban nehezemre esik kikelni az ágyból. Délután fél háromig takarítottam, elmosogattam, pakoltam, felmostam... szóval, amit csak lehetett megcsináltam azért, hogy délután elmehessek sétálni (mindig kell valamit cserébe tenni, hogy elmehessek valahová), meg persze a rendért és tisztaságért. Anyunak ez fel is tűnt...
   -Mi ez a nagy segítőkézség, lányom?
   -Hát... arra gondoltam vagyis gondoltunk - javítottam ki magam gyorsan -a lányokkal, hogy elmehetnénk sétálni egy kicsit délután. Plusz... Noémi barátja, Józsi meg az osztálytársunk is jönne velünk.
  -Kit szeretnél elhívni?
  -Az egyik barátnőmet - vágtam rá. Anya felvont szemöldökkel figyelt, hogy szeretnék-e valamit hozzátenni, de én csak hallgattam.
   -Jó, nem bánom. De! Sötétedés előtt itthon legyetek, ne álljatok le idegenekkel beszélgetni, a telefonod legyen kihangosítva, hívjatok ha bármi gond van és a Tiszára le ne menjetek. Megértetted?
   -Igen, anyu. Minden úgy lesz, ahogy mondtad. De miért állnánk le idegenekkel beszélgetni?
   -Jó, ezt csak úgy mondtam. De figyeltél rám? Nekem nehogy valami olyan helyre menjetek, amit megtiltottam!
   -Jó-jó.
   -És melegen öltözz fel, mert kezd egyre hűvösebb lenni!
   -Okééé - rohantam fel a szobámba és előkaptam a telefonom. Amíg a számot kerestem, addig elgondolkodtam...
Elgondolkdtam azon, hogy anya soha nem fog megváltozni, én meg soha nem fogom megérteni. Mi lesz 20 év múlva? Akkor is majd alig fog kiengedni az utcára, meg ugyan ezeket fogja elmondani? Remélem nem... Nekem egy kis szabadság kell. Nyugalom. Ahol nincs az öcsém közelben. Szeretnék anya felügyelete nélkül ide-oda menni a faluban. Ez nagy kérés lenne? Mert nem hinném. Úgy félt, mint egy hímes tojást, de engem nem kell félteni. Miért is kéne? Nem drogozok, nem piálok, nem járok kocsmába, nem cigizek, nem vagyok k*rva se, hogy pénzért árulnám a testem. Engem NEM kell FÉLTENI! De ezt anyu nem fogja fel. Neki a szeme előtt csak az lebeg, hogy ha nem veszem fel első hívásra a telefont, akkor tuti bajom esett, mint például megerőszakoltak, beleestem a Tiszába és megfulladtam, elraboltak, elszöktem itthonról és nem akarok vele többé beszélni, rám omlott a lösz fal, stb. Ilyen és ehhez hasonlók jutna anya eszébe. Hát nem elképesztő? Ilyen nincs. De. Még is van... sajnos.
Megráztam a fejem és rányomtam a kikeresett névre a mobilomon. A harmadik csengésre felveszi...
   -Elena? - szól bele megdöbbenten egy vékony hang.
   -Tisa? - kérdeztem rá, pedig jól tudtam, hogy ő az.
   -Honnan tudod a számom?
   -A spirál füzetedből.
   -Hogyan?
   -Ott volt a füzet hátulján egy telefonszám, ami mellé az volt írva: Tisa Black.
   -Ó. El is felejtettem, hogy oda írtam le, amikor megkaptam a telefonomat.
   -Azóta írsz ebbe a füzetbe? - döbbentem meg, miközben Tisa füzetét a kezemben forgattam.
   -Ö... - egy kis hatás szünet, majd -... igen.
   -Értem... Khm azért hívtalak, hogy nem-e jönnél el velem sétálni... De ha nem érsz rá, az se gond.
   -Te? Elhívnál? Engem? Sétálni? - vékonyodott el a hangja. Ebből is látszódik, hogy Tisa nem az, akinek mutatja magát. A kemény csaj az csak egy szerep, egy álarc. Valójában egy kedves, szeretni való lány a magányosságra vágyó éne mellett. A füzetéből sok mindenre jöttem rá. Persze van egy pár nem egyértelmű sor, ami kételyeket ébreszt bennem. De majd kiderűl. -Benne vagyok - mondta és hallottam a hangján, hogy boldog.
   -Jó - lelkesedtem be.
   -Akkor...
   -... szia - fejeztem be helyette is a mondatot és leraktam. Gyorsan elkészültem és az ebédlőasztalnál vártam a kapucsengő hangját. Addig  pedig anya újra kérdezgetni kezdte, hogy ki van-e hangosítva a mobilom meg meddig leszünk el itthonról, stb. Megváltás volt, amikor végre megszólalt a csengő. Felkaptam a dzsekimet és sietve kirohantam. Liz és Noémi állt a kapuban a... telefonjukat nyomogatva. Ez a Facebook hatása.  ;)
   -Mehetünk? - kérdezték.
   -Igen, de előtte még be kéne ugranom valakihez.
   -Most? - ráncolta a homlokát Noémi.
   -Kihez? - kérdezte csodálkozva Liz.
   -Tisához. Az osztálytársamhoz - tettem hozzá Noémi értetlen fejét látva -De addig Noémi te elmehetsz Józsival. Nézd! Ott jön.
   -Oké, mentem. Majd találkozzunk a parkban.
   -Jó - feleltem -Eljössz velem  Tisához? - fordultam Lizhez.
   -Persze!
Két utcával arrébb már ott is voltunk Tisánál. A szomszédban nénikék beszélgettek és hallottuk; azon nevetnek, hogy rajtunk miért van dzseki. Ez fájt! Komolyan? Ez olyan vicces lenne? -.-
Tisa anyukája nyitott ajtót, amikor becsöngettünk.
   -Sziasztok!
   -Csókolom! Tisához jöttünk - mondtuk Lizzel.
   -Gyertek utánam - csukta be mögöttünk az ajtót és előre sietett. Csendben követtük Lizzel visszafolytott mosollyal az előszobáig. Tisa anyukája besietett az egyik szobába, ahonnan kiszűrődött a beszélgetés:
   -Tisa, jöttek hozzád - mondta teljes nyugalommal Tisa anyukája.
   -Kik? - hallatszódott Tisa hangja, amiből azt vettük ki, hogy tökre ledöbbent.
   -Fiúk...
   -Mi van? - vékonyodott el Tis' mély hangja. Lizzel alig bírtuk ki röhögés nélkül, és a mutatóujjunkat a szánk elé helyeztük, jelezve; meg ne nyikkannyunk. Tisa anyukája kilépett az ajtón, utána rá 5-10 másodpercre kijött Tisa is, aki gyanítom; a tükrében ellenőrizte magát. Vigyorogva néztünk rá, Tis' pedig elnevette magát. -Hát ti?
   -Jöttünk elrabolni - nevettem.
   -Öhm... - nézett az egyikünkre, majd a másikunkra felváltva.
   -El szeretnénk hívni sétálni - nyögte be Liz az igazi szándékunkat.
   -Jaaa, tényleg! Jó, egy pillanat és jövök - rohant vissza a szobájába, addig pedig egymásra néztünk Lizzel és újra elnevettük magunkat. Tis' gyoran visszajött, a magas szárú fekete cipőjét felkapta és már ment is a kapuhoz, mi pedig utána. Elindultunk az egyik mellékúton és beszélgetni kezdtünk...
   -Miért ilyen pirosak a szemeid? - kérdezte Liz.
   -Khm... hát az úgy volt, hogy... véletlen a szemembe fújtam a parfümöt, miköben nézegettem a üveg színét.
   -Őhm... - nyögtem be és próbáltam visszatartani a mosolyom, de a remegő ajkaim elárúltak.
   -Héj! Egyáltalán nem vicces! Vagy félórán keresztűl biztos könnyeztem - vágta be a dúrci fejet, de ahogy végig gondolta az elhangzott mondatát, kitört belőle a röhögés... és mi belőllünk is.
   -De hogy sikerült pont a szemedbe fújni? Ráadásúl miért nyomtad meg a tetejét? - értetlnkedtem.
   -Foggalmam sincs - nevette el magát ismét.
   -Ám a szomszéd nénitek kinevetett a többi szomszéd nénivel együtt, mert mi képesek voltunk egy ilyen napos időben felvenni dzsekit - panaszkodtam.
   -Jajj, hagyátok rájuk. Pletykás vénasszonyok...
   -Ezt most miért mondod? -kérdezte Liz a "vénasszonyok" szóra felfigyelve.
   -Mert azok. Csak kavarják a port, és mindig kibeszélnek mindenkit. Tökre olyanok, mint Vandáék a kis Grizeldával együtt - fintorgott, én és Liz pedig helyeslően bólogattunk. Lefordúltunk balra, mert gondoltuk, akkor mennyünk a játszira, hisz miért is ne. Ám láttunk három fekete veszett kutyát, akik az út végét "lezárták".. Egy néni elöttünk tólta a biciglijét, de mihelyst észre vette, hogy a három kutya szembejön vele, elég sietősen megfordult és próbált felülni a biciglire, de a kutyák üldözőbe vették, így remegve hajtani kezdte a pedált. Én gyorsan Tisa mögé bújtam és vártam, hogy valami történyen. A kutyák békénhagyták a nénit és ahelyett, hogy visszamentek volna oda, ahonnan jöttek; minket vettek célba.
   -Gyorsan, Tis', csinálj valamit! - ütögettem a vállát, hogy... Fogalmam sincs, miért, talán azt hittem, így jobb lesz. Tisa megragadott az út szélén heverő letört faágakból egy nagyot és azzal indult el, én pedig követve a példáját, ugyanígy tettem. Plusz a biztonság kedvéért felvettem két követ még, ha a faág nem válna be. Liz meg inkább lemaradt egy kicsit, ránk hagyva a "piszkos munkát". Tisa, mint egy cirkuszi mutaványban, irányította a kutyákat kb. úgy, mintha azok oroszlánok lennének, én meg jót derűltem rajta. :D Szerencsére a kutyák elfutottak, mi pedig folytattuk az utunkat. A játszira érve leültünk a hintákba és úgy beszélgettünk tovább, amikor megszólalt a telefonom.
   -Hol vagytok?! - szólt bele ingerűlten Noémi.
   -Ö... hupsz - nevettem el magam kínosan. -Aaa játsziiiiiin - suttogtam, de nem tudom miért.
   -Ahjjj! Már itt várok rátok egy ideje Józsival...
   -Akkor gyertek ide - tanácsoltam.
   -Nem tudtál volna felhívni és közölni, hogy "bocs, változott a helyzet, gyertek a játszira, mert mi oda tartunk"?
   -Minek? - értelenkedtem. -Legalább most tudtál egy kicsit kettesben lenni Józsival... - tettem hozzá, Noémi pedig megenyhült.
   -Jó, tíz perc és ott vagyunk. Szia! - És lerakta.
Tisával tök jól elbeszélgettünk, meg minden. Amikor jöttek Noémiék, akkor Liz lerohant a domb tetejéről (ott ültünk és halkan hallgattük Tis' depis zenéit, amik nem is voltak annyira rosszak... jó, ezt így nagyon durva volt leírni, de hát ez van) én pedig megragattam az alkalmat és Tisára néztem komoly arccal.
   -Mi a baj?
   -Mi? Miért? - ráncolta össze a homlokát.
   -A füzet... A füzetben olyanokat írtál, amik megértetették velem, hogy te ki is vagy valójában. Ez csak egy álarc, igaz? Mi történt? - szomorodtam el, miközben a füzetben szereplő mondatok eszembejutottak.
   -Ezt most ne, oké? - fordult el tőlem és a lemenő napot kezdte nézni, miközben a fűszálakat tépkedte magamellett. Válaszólni már nem tudtam rá, mert jött Liz és leült közénk.
   -Mutatok én is zenéket, jó? - kérdzte Tisát, aki csak bólintott egyet. Liz értetlenűl nézett rám, mert nem tudta mi ez a nagy hangulat változás, én meg csak megvontam a vállam, mintha nem tudnák semmiről.
Az utána lévő másfélórát összefoglalva csak annyi, hogy végűl sikerült jó kedvre derítenem Tis't és rengeteget nevettünk, meg volt sok seggre esés a nyirkos füvön. Nem tudom miért, de azon hülyültünk, hogy ki bírja tovább el a másikunkat, végűl mindig eltaknyoltunk és jajjgatva nevettünk egymáson a hátsónkat masszírozva, hogy jobb legyen. Az egyik csúszdát pedig kipróbáltuk, de egy kislány egyfolytába azt hajtogatta, hogy csináljuk úgy ahogy ő, és amikor nem úgy csúsztunk, ahogy azt ő megmondta, akkor a fejét fogva ordított velünk, hogy "de nem értitek, hogy azt nem úgy kell csinálni?!". Szegényt kicsit kiakasztottuk. :D
Otthon, miután Lizzel beszélgettünk egy kicsit nálam, gyorsan letusóltam és mindig felröhögtem, amikor találtam magamon egy-egy fűszált, amik akkor kerűlhettek a pólómba, mikor "fűcsatát" rendeztünk. Lehuppanva az ágyamra, feltöltöttem pár képet a mappámba a laptopon és mosolyogva nézegettem azokat pár percig.

 

Én és Liz  :)

 

Ezt egy képes oldalon találtam. Azonnal Tis' jutott az eszembe.

Tisáról egy lesifotó ;)

Nem szeret fotózkodni... 

Aztán hirtelen félbeszakított egy hívás. Jajj, ne! Már megint? Vettem egy mély levegőt és a érintőképernyőn végighúzva az ujjam a fülemhez emeltem a telóm és mielőtt ez a privát számos alak, mondana megint, tórz hangon így szóltam:
   -A testet elintéztem, főnök, de megláttak... Most le kell tennem, jönnek a zsaruk. - És megszakítottam a vonalat. Nem tudtam mit hirtelen mondani, de ez jutott az eszembe az egyik Facebookos képről. De monthattam vona, hogy "tessék, hullaház". Ha ez a szemét szivat, akkor tessék, én is szivatom. Akár mennyire szerettem volna, hogy menő legyen a beszólásom..., nem volt az. Inkább csak lesüllyedtem egy 5 évesnek a szintjére. Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Mindegy...

12. rész

OKTÓBER 

Péntek...

Szeretném azt mondani, hogy minden szép és jó, de nem. Vannak bizonyos pontok, amikor már nem bírja tovább az ember.
Reggel minden a szokásos volt. Hamar elkészültem, és már vártam is Lizt a kapunkban, mikor jött a hívás. Liz volt az. Azt mondta nem jön, mert beteg lett.
   -De ugye jövőhétre meggyógyulsz? - kérdeztem a telefont szorosan a fülemhez szorítva, amikor elment mellettem egy autó.
   -Ahan. Asszem'. Bár nincs kedvem semmihez.
   -Ezt vegyem úgy, hogy cserben hagysz a suliban? - mosolyogtam.
   -Nem, dehogy. Csak... nem leszek ott veled - magyarázta ki.
   -Ugye tudod, hogy ez ugyanazt jelenti? - nevettem fel.
   -Tudom - hallottam a kuncogást.
   -Oké. Akkor szia! - és leraktam. Tovább sétáltam az utcában és már alig vártam, hogy a buszmegállóba érjek, amikor újra megcsörrent a telóm. Gondoltam Liz az (biztos elfelejtett valamit mondani).
   -Mondjad Liz - sóhajtottam.
   -Én nem Liz vagyok! - jött a mély, torz hang. Egy nagyon ismerős hang. Te ó ég! Ez ugyanaz, aki... Aki máskor is hívogatott. Már épp megnyugodtam a napokban, hogy nem zaklat az a valaki, most meg... Kész rémálom. Nyeltem egyet, majd beleszóltam.
   -Mit akarsz?
   -Hahaha. Te butus.... Hát TÉGEEED! - majd egy sikoly. Istenem. Ki ez vagy mi?! Azonnal kinyomtam... volna. Nem sikerült, közben a lány sikoly egyre mélyebb és hangosabb lett, aztán torz. Ekkor a telefonom hátlapját gyorsan lekaptam, hogy kiszedjem belőle az aksit.
   -Mi a...? - ráncoltam  össze a szemöldököm. A telefonom nem kapcsolt ki, én pedig egyre rémültebb lettem. Segítség kérően néztem körbe, amikor megláttam a szomszéd nénit. Odarohantam hozzá.
   -Csókolom! - És itt elakadtam. Mit is mondhatnék? Hogy "tessék már belehallgatni a telefonba, mert valaki nem hagy békén és nem tudom kikapcsolni a készüléket, mert egyfolytában valami sikoly van benne és rázza már le nekem azt a valakit, mert én nem tudom"? Á, semmi lényege nem lenne, mert tiszta hülyének nézne meg tuti frászt kapna és még a végén szívinfarktust kap. Így hát nem szóltam neki. További szép napot kívántam, majd elindultam, miközben a táskámba belehajítottam a telefont. A terembe belépve egy veszekedés fogadott. A fiúk beszólogattak Senonnak, mert ő beszólt a "barbikirálynőknek". Na szépen állunk. Ezt nem hiszem el, hogy komolyan képesek megvédeni a ribancokat, de a rendeseket meg nem. Ez milyen már?
   -Hagyjátok már békén Senont! - szólt közbe Tisa.
   -Hozzád meg ki szólt "kiscsillag"? - kérdezte gúnyosan Vanda.
   -Hát tudod, pont te - mosolygott Tisa lenézően.
   -Fogd már be, he. Te sötét, pff. Nyomorék... - oltotta le Solt.
   -Hah, még te papolsz? Idióta barom...
   -Na fene! - hülyűlte el Debóra.
Inkább leültem a padomba és magam elé bámulva hallgattam a vitát. Szép jó reggelt mindenkinek... Végre becsöngettek, mire elhallgatott mindenki. A fizika órának hamar vége lett, szerencsére. A reggeli szünetben átültem Dorotthy-ékhoz és ott fogyasztottam el a szendvicsem. Dorotthy és Violett halkan beszélgetett, én meg figyeltem aztán még is másra lettem kíváncsi. Patrik és Ádám beszélgettek szintén halkan de röhögve. Nem értettem sokat abból, amiről szó volt, csak annyit, hogy egy lány volt a téma.
   -Nem hiszem el hogy ez a csaj ennyire ... Akárhányszor hívtam ... Na majd megpróbálom ... hát ha sikerül ... - Kb. ennyit hallottam a beszélgetésből, mert a Vandáék egyfolytában röhögcséltek, szinte már vinnyogtak. Szóval ezek szerint van valaki más Ádámnak. Komolyan? Ilyen gyorsan lenyúlták? Habár nem csodálkozom. De ezt most nem értem. Lehet megsértette véletlen és most próbálna vele kibékülni. Szóval még van esélyem ha nem jön neki össze. Haha, még semmi sincs veszve. Akkor megnyugodtam...
   -Elena, minden oké? - kérdezte Violett.
   -Ahan. Miért? - kérdeztem, aztán beleharaptam a szendvicsembe.
   -Csak mert elég fura fejet vágtál - mosolygott Dorotthy-val egyetemben.
   -Öhm... csak elgondolkodtam.
   -Ühüm... és azért vágtál ilyen fejet? Hát mit ne mondjak... Elég furán mutatod ki ha gondolkozol - folytatta a piszkálódást Dorotthy.
   -Ahj.... meddig néztek még így rám? - kérdeztem, mert kezdett kicsit idegesíteni. :P










 -Miért, hogyan? - kérdezték egyszerre.
   -Hát így... - És megmutattam hogy mosolyogtak meg hunyorogtak meg minden
   -Oké-oké! Abbahagyhatod - szólt rám Violett, majd Dorotthy-hoz fordult -Tényleg ilyen ilyesztők lettünk volna? - suttogta.
   -Lehetséges. - Kész, vége. Kitört belőlünk a nevetés. Vagy öt percen át megállás nélkül röhögtünk, de már fogtuk a hasunkat. Grizeldáék csak grimaszokat vágtak, de Glendaék velünk együtt nevettek, a fiúk elvoltak és Tisa pedig... A füzetbe írt.
   -Mindjárt jövök - mondtam a lányoknak -Hát te mit csinálsz? - kérdeztem a pad mellé állva.
   -Khm... semmit - csukta be hirtelen Tisa a füzetét.
   -Hm... pedig azt hittem, hogy barátok vagyunk meg hogy nincs titkolózás.
   -Te még sok mindent nem tudsz rólam. - Nagyon meglepett Tisa viselkedése. Fura egy lány...
   -Hát most itt vagyok. Hallgatlak - ültem le vele szembe.
   -Ez nem ilyen egyszerű - rázta meg a fejét -Nem minden az aminek látszik - beszélt egyre hallkabban -Sosem tudhatod, mikor lepnek meg... ahogy azt se ki van veled, ki nem. - Egyre jobban elterelődött a téma. Fogalmam se volt, hogy miről beszél csak hallgattam. De nem mondott többet, hanem bedugta a fülhallgatót a fülébe és a bal kezével eltakarva A füzetet; tovább irkált. Már épp mondani akartam valamit, amikor becsöngettek. A további órákon nem igazán figyeltem, inkább Tisa szavain járt az eszem.
Ahogy hazaértem, elővettem egy lapot, amire leírtam a gondolataim. Hogy nem értek semmit... hogy senki se mond konkrét választ... hogy egyedül érzem magam. Hogy olyan, mintha én hallanám a többieket, de ők engem nem. És én ez ellen mit tehetnék meg hogy?
Aztán kopogtattak. A naplómba gyorsan beleraktam a lapot, majd kinyitottam az ajtómat. Leesett állal köszöntem.
   -Hát te? - kérdeztem beengedve Tisát a szobámba.
   -Gondolkodtam...
   -Min?
   -Te vagy az első, ... - húzta elő a táskájából A füzetet -...és utolsó, aki elolvashatja - nyújtotta át.
   -De... miért? - döbbentem le.
   -Én se tudom igazán, de most úgy érzem jól cselekszek.
   -Értem... és köszönöm. Hozzak valamit inni? - törtem meg csendet.
   -Igen, kérnék.
Gyorsan lerohantam a konyhába, majd egy pohár kólával tértem vissza. Tisa az asztalom előtt állt és a naplómat nézte. Pontosabban a lapjait olvasta. Ó, elfelejtettem becsukni.
   -Khm... itt az üdítőd - raktam le az asztalra, majd a naplómat becsuktam.
   -Sajnálom - suttogta Tisa és az ajtóhoz ment -Most megyek.
   -Várj! -szóltam utána -Nem gond... Mennyit olvastál el belőle? - kérdeztem a szám szélét rágva.
   -Csak azt, amit én is tudtam.
Hát ebből sokat tudtam meg, gondoltam, de jobb ha hagyom ezt a témát.
   -Ám miért írsz naplót?
   -Nem tudom... így könnyebb feldolgozni a történteket. Igazából akkor kezdtem el írni, amikor papám meghalt. Azt már nem bírtam megemészteni. Túl sok volt. Meg hát... megőrizni az élményeket. Én nem képekkel örökítem meg, hanem teleírt lapokkal. Azért vezetek inkább naplót, mert az személyesebb. Az én tulajdonom. A gondolataim sorai szerepelnek e könyv lapjain. Érted?
   -Persze, hogy értem - szólalt meg némi töprengés után Tisa -De most már tényleg mennem kell - ölelt meg, én pedig kikísértem a kapunkon.
   -Szia... - intettem. Gyorsan felrohantam a szobámba. Kezd egyre hidegebb lenni. Az íróasztalomhoz mentem. Tisa ecsetmintás spirálfüzete ott hevert. Nem tudom mi legyen. Kinyissam és elolvassam, vagy se? Gondolkodnom kell... Nyisd ki Elena, hallom a belső hangot, hisz úgy is ezt vártad már; hogy elolvashasd. Kezembe veszem a füzetet, majd lehuppanok a fotelbe. Nagy levegőt vettem... kinyitom. A füzet sok mindent elárult. Tisáról is és az életről is. Döbbenet.

Napi idézetek:
Törekedj arra, hogy olyannak láss egy embert, amilyen az valójában.
Az ember ne kérdőjelezze meg a csodákat, és ne panaszkodjon, ha nem minden ízükben felelnek meg neki.
Akik képesek az új helyzethez alkalmazkodni, mindig tovább jutnak.
Ha elnyomjátok magatokban a kíváncsiságot, a félelmeiteket és a vágyaitokat, akkor sosem fogtok igazán élni.

11. rész

Csütörtök...

De nem vártam ezt a napot...
Angol órával kezdtünk és ahogy beléptem a terembe, a legszívesebben vissza is fordultam volna. Hogy miért? Mindennek az oka Vanda volt. Ádám a padján ült háttal a táblának és Patrikkal beszélgetett, mikor Vanda fogta magát és nevetgélve nekidűlt. Mármint Ádám hátának. Azt hittem felpofozom és csak utána fordulok sarkon. Hátráltam pár lépést és közben pörgött az agyam, hogy most mi legyen. De aztán megláttam Dorotthyékat a terem túl oldalán, akik boldogan beszélgettek én pedig a puszta látványuktól is elmosolyodtam. Liz már bent volt és ő is velük beszélgetett. A szőke haja mindig begöndörödik, szóval már hátulról felismertem.

Úgy döntöttem nem veszem figyelembe Vanda húzását, ezért átléptem azt a fránya küszöböt és odamentem a lányokhoz.
   -Sziasztok! - sziszegtem, mert nem igazán volt kedvem "jópofizni". A tény az tény.
   -Szió! - mosolygott Dorotthy, de ahogy meglátta az arcomra kiülő bánatot, úgy ő se mosolygott többet -Megkérdezzem mi baj?
   -Hát ő - ültem fel mellé a padomra ( igen, az én padomon ültek, de nem gond :) ) Vanda felé biccentve óvatosan.
   -Így már mindent értek - húzta el a száját Senon. Ő tudja mi a szitu, szóval neki egyből leesett.
   -Ah! Hogy lehet ennyire népszerű egy... Egy ilyen lány? - kérdeztem összeráncolt homlokkal végig nézve Vandán.
   -A fiúkat kérdezd - tanácsolta Violett.
   -Ahan. Ők futnak utána, mint a pincsik - bólogatott Liz.
   -Ők tudják - szólt közbe Tisa, aki eddig a leghátsó padban ült firkálgatva A füzetbe. Uh, tényleg. Majd rákérdezek már, csak mert furdal a kíváncsiság -De egy biztos... Rossz a szemük.
Ezen jót derültünk. Talán kissé túlságosan is, mert hangosabbak voltunk, mint egy maga Vanda (csoda), aki fintorogva fordult felénk.
   -Mit bámulsz idióta liba? - gúnyolódott Tisa, de Vanda nem vette figyelembe ezt a beszólást, mert totálisan levegőnek nézte és tovább tette az agyát.
   -Nem félsz, hogy ők még durvábbat szólnak vissza? - kérdeztem az örök négyesre utalva (Vanda, Grizelda, Brigitta és Debóra, aki inkább kilóg ebből a csapatból).
   -Nem. Nem tudnak megbántani se megalázni, mert állatira bénák és lehet, hogy nagy a szájuk, de mindenki tudja, hogy egy ribancot nem kell figyelembe venni.
    -Pontosan - kacsintott Dorotthy. Oké, ők tudják. :)
Reggeli szünetben Ádám és Peti nem hagyták békén egymást. Ott kezdődött hogy Ádám kidobta Peti túró rudiját (beletalált a terem túloldalában lévő kukába), aki elkezdett kukázni, majd a rudi helyett egy hurkapálcát vett ki amivel elkezdték csapkodni egymást. Petit mindenki piszkálja. :P
Törin Milinkov tanár úrral annyit nevettünk, hogy szerintem fiatalodott mindenki. Nem mintha öregek meg ráncosok lennénk vagy valami ilyesmi, csak eddig sosem volt annyira jó hangulat, mint most. :D
Először is, ahogy beléptünk Ádám azonnal észrevett egy fehér Avonos kis zacskót a padján, amit persze rögtön megnézett. Röhögve nézett fel belőle és tovább adta, míg végül Simonhoz került. Istenem, az a idióta kivette a benne lévő piros hózentrógert, amit... Amit ráerősített a nadrágjára, majd belebújt az apró darabba, ami inkább egy lányra való, mint fiúra. A táblához állt összegörnyedve, mi meg már könnyezve röhögtünk.
   -De Simon, hú-húzd ki-hi mah-gad! - szólt oda Dénes a könnyeit törölgetve, mire Simon lassan és óvatosan felegyenesedett. Konkrétan szakadtunk a röhögéstől. :'D
De ez még nem volt semmi. Azután megfogta elől a két pántot, kihúzta, majd elengedte és az visszacsapódott. Majdnem leestünk a székről, annyira nevettünk. Mivel még nem csöngettek be, Simon kiment az ajtóba.
   -Csókolom Anna néni! - köszönt hangosan miközben hevesen integetett, majd újra kihúzta a pántot, és elengedte. A célja: villogni a hozzá nem illő darabban. Közben jött befele Milinkov tanár úr, aki mosolyogva figyelte az eseményeket. XD
Sajnos becsöngettek, Simon visszarakta a hózentrógert a zacskóba, amit Ádám a padra visszatett, mindenki a helyére ült, elkezdődött az óra, aztán tanár bá' lapokat kezdett osztogatni. Jöhetett a doga írás. Két-három perc múlva kopogtattak az ajtón.
   -Tessék?! - kiáltotta Debóra eltorzított hangon. Egy 9 c-s lány lépett be, aki megtorpant az ajtóban. Igen, jó látta, hogy dogát írtunk.
   -Nem láttatok egy fehér avonos zacskót valahol? - kérdezte alig hallhatóan. Ádám felemelte a mellette lévő zacskót és visszafojtott nevetéssel átadta, mi pedig visszafojtott nevetéssel figyeltük a történteket. A lány megköszönte, aztán kiviharzott a teremből. Ahogy becsukódott az ajtó, mindenki egymásra nézett, majd ismét elnevettük magunkat. Ekkor lecsitított a tanár, mert DOGÁT írtunk.
   -Pssz... - hallottam a hátam mögül -Grizeldaaa - suttogott Solt a stréber padtársamnak aki mindig kitűnően akar teljesíteni.
   -Mondjad - suttogta Grizelda is.
   -Mond már meg a hármas feladatra a választ. - Megnézte aztán lesúgta. De nem hallotta Solt -Mi? Hogy? Nem hallom. MI? MI VAN?! - jöttek a kérdések, mire Grizelda már elég hangosan suttogott, amit persze szinte mindenki hallott és le is írt. Utána pedig...
   -Te mit nem tudsz? - fordult felém kedvesen (ha lehet ilyet mondani/írni).
   -Ezt - böktem a négyes feladatra Grizelda pedig lesúgta -Köszi.
   -Nincs mit.
Ezután tesi jött. Pfúj! Sajna direkt nem hoztam tesi cuccot ezért kaptam egy vonalat (3 vonal után egyes). De aztán kiderült, hogy a 14 lányból csak öten tesiznek. Tanár bá' és a fiúk csak úgy ámultak és bámultak.
   -Héj, ezek sztrájkolnak!!! - háborodott fel Dénes. Haha. :D
Órák után hatra mentem fodrászhoz. Végre. Már alig vártam hogy valami új frizurám legyen. Anyát már hetek óta evvel nyüsztölöm. Végeredmény: frufru, rövid tépett haj (pápá hosszú hajzuhatag), ami be lett szárítva. Te jó ég, de rövid.

 Ja, és egy jó képű 18-19 éves srác pont utánam jött.

Az első amit megnéztem ugyebár az arca. Eszméletlenül helyes mosolya volt. És a szeme... Na meg a haja... Majdnem megkérdeztem hogy hívják. De komolyan. :) Otthon pedig ezerrel nyomattam a Children of Distance számokat. :$ http://www.youtube.com/watch?v=9moWfclgIT4

Napi idézetek:
Az emberi értelem képes megbocsátani bármi rosszat. Éppen ezért olyan fontos, hogy ne hagyatkozzunk rá.
Az irigység gyom a barátság kertjében.
 Az életben nincsenek garanciák, csak lehetőségek.
Nincs olyan megbízhatatlan tenger, mint a népszerűség.

10. rész

Szerda...

Reggel gyorsan felkaptam egy I NEED A DOLLAR feliratú fehér pólót, rá egy terep mintás inget, egy sötétkék farmersortot, alá pedig egy fekete vastag harisnyát. Jó idő volt. :)

 Első óra rajz volt. Az egyik kedvenc tantárgyam. Imádok rajzolni. Rengetegszer indultam már rajz versenyeken, amiken általában elértem helyezéseket. A mai napot kivételesen vártam, hogy tudjam milyen a rajz tanár.
   -Sziasztok! - köszöntem a terembe belépve és Solt arcát megkerestem gyorsan. A hangom hallatán felpillantott a telefonjából, majd... Semmi nem történt. Végre! Rögtön boldogság ült ki az arcomra és ezt a napot a legjobb gimis nappá szenteltem. Nem sokkal később becsöngettek és Szöczei tanár nő lépett be.
   -Jó napot kívánok! - ment a tanári asztal mögé lerakva a mappáit. Úúú, de jó! Még el se kezdődött az óra, de már érzem, hogy klasszak lesznek úgy, minta az énekórák -Szeretném, ha következő órára hoznátok használt vagy akár régi zsírkrétákat és pár gyertyát.
   -És ma mit csinálunk? - türelmetlenkedett Senon.
   -Azt is elmondom, ha ott hátul figyelnének rám. Igaz Solt és Dorián?
   -Jah! - jött a válasz. A tanár csak megrázta a fejét nemtetszését kifejezve.
   -Ma elmondom mit terveztem egész évre... - kezdte és a tervei szerint nem fogunk füzetbe írni dolgokat, hanem kipróbálunk majd egy-egy technikát, amit kirakunk a táblára és az osztály pontozni fogja, hogy melyik a legjobb, és így tovább. -Akkor el ne felejtsetek gyertyát és zsírkrétát hozni - emlékeztetett, majd kiment jó étvágyat kívánva.
A második óra földrajz volt. Még voltak bent a teremben, ezért kint várakoztunk (lassú 9/a-sok). Beraktam a 69-es szekrénybe a kabátom, majd becsuktam és annak dőlve várakoztam. Épp próbáltam összeszedni a gondolataimat hogy tényleg figyelnem kéne az órákon, mert nem lesz jó vége így, amikor... Amikor Ádám lépett elém és mosolyogva a vállam fölé nyúlt megtámaszkodva a szekrényen és a szemembe nézett. Azok a világos kék szemek :3 Woow *-* Sajnos nem tarthatott sokáig az ábrándozásom, hogy közelebb hajol, megcsókol és Én meg Ő Mi leszünk, mert...
   -Öhm... Elena. Kicsit arrébb mész, hogy berakjam a dzsekim? - mosolygott.
   -Ó, persze - csosszantam arrébb. Most tuti hülyének nézett, amiért ott bámulok, ő meg arra vár, hogy berakja a dzsekijét. Istenem, de ciki -.-"
Tök vörös fejjel léptem be a terembe. Gyorsan a helyemre siettem és kipakolva a felszerelésemet, óvatosan jobbra pillantottam. Dobogó szívvel kísértem a szememmel minden mozdulatait. A mosolyától elolvadtam, a kék szemétől megkukultam és... És még figyelni se tudtam másra. Erre akkor jöttem rá, amikor Senon megbökött.
   -Hahó! Hol jársz Elena? - bökdösött tovább. Oda kaptam a fejem és kicsit ingerülten oda szóltam.
   -Mi az?! - Nem szeretem ha zavarnak, mikor Ádámot bámulom! Jó, ez hülyén hangzik, de mindegy.
   -Bocs, csak... Kicsit feltűnő - folytatta suttogva.
   -Mi? - kérdeztem értetlenkedve.
   -Nem versz át. Látom, hogy... neked tetszik... Ádááám - vigyorgott.
   -Mi? Nem! Miről beszélsz? Ch... - jöttem zavarba és a hajammal próbáltam takarni az arcomat.
   -Hihi, te vörös vagy - piszkált tovább.
   -Tényleg? - rémültem meg és lejjebb csúsztam a székemen.
   -Aham.
   -Basszus - temettem a kezembe az arcom.
   -Na mesélj - ült le mellém. Aztán kiszedett belőlem mindent -Hm... Hát csak az a gáz, hogy... khm... Grizelda és Ádám jártak...
   -És?
   -Ha megtudja, hogy tetszik neked, akkor kibelez - húzta el a száját.
   -Hogy mi van?
   -Bizony - bólogatott -Az első hétben látta Grizelda, hogy az egyik 9 a-s lány beakar vágódni Ádámnál, mire teljesen megalázta az iskola nagy része előtt. Ádám pedig... Ő csak csöndben figyelt.
   -És én erről miért nem tudok? Azóta már sok idő telt el és csak most tudtam meg? - hüledeztem és inkább magamtól kérdeztem mint Senontól. Azután bejött Halász tanár nő.
   -Jelentést kérek - lépett a tanéri asztalhoz. Debóra gyorsan jelentett. Egy hiányzónk volt. Simon - Uhuhu. Hát azért van itt ilyen csönd - mosolygott, mire felnevettünk. Ezután nyelvtan jött és a tanár nő elég feldúlt volt.
   -Nem tudjátok, hogy kik tartózkodtak az iskolában tegnap délután? - kérdezte.
   -Nem. Miért? - érdeklődtünk.
   -Csak mert valakik a lánymosdóban olyanokat írtak a falra, amit... Amit kár volt - idegeskedett.
   -Ne ránk nézzen - emelte fel a kezét maga elé az egyik a-s fiú arra célozva, hogy fiú nem járhatott a lánymosdóban, szóval ők ki vannak zárva.
   -Gondoltam, hogy nem fiú tehette - mosolygott.
   -És akkor most mi lesz? Van már sejtése tanár nőnek, hogy kik lehettek? - kérdeztük.
   -Hát van már egy-két tippem.
   -És kikre gondol?
   -Csak nem képzelitek, hogy elmondom? - nézett ránk furán. De, azt képzeltük. :)
Az ez utáni szünetben Tisával elmentünk a mosdóba. Igen, barátok lettünk. ^^
 Tegnap Facebookon beszélgettünk és rengeteget tudtunk meg egymásról. Vannak közösek is bennünk. Például az egyik szerette neki is meghalt. :( Ekkor már tudtuk, hogy jóban leszünk, mert teljes mértékben megértettük egymást. Plusz  -ami nagyon fontos- ő is szereti a Children of Distance-t. :3
 
-Héj, Elena - suttogta, miután kijött a középső fülkéből -Emelj fel - mutatott a lezárt fülkére, aminek a falán szerepelnek azok a bizonyos szavak.
   -Mi? - ráncoltam a szemöldököm, majd elmosolyodtam -Jó, tartok bakot. - Kész kínszenvedés volt, amit ott levágtunk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz, de én hülye egyedül akartam felemelni. :D
Nagyon féltünk, hogy lebukunk, ezért csak fél percig, ha tartottam, aztán letettem. Időben. Pont, mert beléptek, mi meg kislisszoltunk. Vicces volt. Ezután siettünk a törire. A terembe nevetve ültünk a helyünkre, a lányok (itt Dorotthyra, Violettre, Lizre, Senonra, Glendára gondolok) pedig mosolyogva pásztázták, hogy mi az olyan vicces.
   -Titok - suttogta Tisa, ugyanis eközben már óra volt.
   -Igen - bólogattam -Ez a mi titkunk. - Aztán egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés.
Egy igaz baráttal több. :)

Napi idézetek:
Minek nekünk ellenség, ha ilyen barátaink vannak?!
Egy barátot gyakran meg kell kímélnünk attól, amit valójában gondolunk. Amolyan hallgatólagos egyezség ez. Nem veszünk tudomást egymás hibáiról, és megőrizzük egymás titkait. A barátság nem az őszinteségről szól. Az igazság túl éles fegyver ahhoz, hogy olyasvalakivel szemben forgassuk, akiben megbízunk, és akit tisztelünk. A barátság az önismeretről szól. A barátunk szemében önmagunkat látjuk, mint egy tükörben. Segít megítélni, hol tartunk, hova jutottunk.
Csak akkor születik barátság, ha két hasonló ember egymásra talál, ha - óriási nehézségek árán, tapogatózva, félszavakkal, avagy elképesztő gyorsasággal - ráéreznek egymás gondolataira.
A szeretet valamennyi válfaja közül csak a barátság által lettünk istenekhez vagy angyalokhoz hasonlókká.

9. rész

Kedd...

Ahogy közeledik a tél egyre nehezebben kelek fel reggelente. Így álmosan léptem a tükör elé, ahol igen nagy erőt kellett vennem ahhoz, hogy a hajamat kifésüljem vagy bármi mást is csináljak. Mivel még volt időm az indulásig, gyorsan csináltam kávét magamnak és anyunak. A kávézacc illata azonnal megcsapta az orrom, ahogy kinyitottam a kis fémdobozkát. Hm... Isteni illat. Imádom. Míg  a kávéfőző lefőzte, addig gyorsan magamra dobtam pár kiegészítőt, hogy ne legyen unalmas a szerkóm, ami úgy nézett ki, hogy világoskék csőfarmer, fehér francia szöveges csónaknyakú póló és farmerdzseki egy fekete alapú virágos tornacsukával. Hát nem menő? Szerintem sem...
Lizzel végig beszélgettük az utat a gimiig.
   -Tuti, hogy beszólok annak a bunkó Soltnak, ha ma sem hagy békén - készítette fel magát Liz.
   -Hát... Én inkább hagyom - húztam el a számat -Utálok ilyen barmokkal egy osztályban lenni - mérgelődtem.
   -Én is - bólogatott helyeslően -Na, akkor hajrá!
Vettünk egy nagy levegőt és bementünk. Mivel úgy érzem természetes, hogy az osztálytársaimnak köszönjek, így dobtam feléjük egy "sziasztok!"-ot, amire persze Solt rögtön felfigyelt.
   -Nédd' már kik vannak itt! - bökött virulva Dorián oldalába.
   -Haha. Elenka Globalizáció és... És ki is? - ráncolta Dorián a szemöldökét Lizre nézve.
   -Tuskó! - suttogta mellettem Liz a fejét rázva.
   -Hagyd rá Liz! Nem éri meg - szóltam közbe mielőtt még olyat mondana, amit megbánna.
   -Mi az? Nem tudsz mit mondani, mi? - gúnyolódott Solt rám nézve.
   -Hülyékkel nem foglalkozok - ültem le a helyemre és a töri felszerelésemet kezdtem kipakolászni.
   -R*banc... - hallottam a "morgást" a hátam mögül.
   -Hogy mit mondtál? - döbbentem le és Solt felé fordultam.
   -Jól hallottad.
   -Bocs. Seggfej nyelven nem értek - fintorogtam, mire olyan történt, amire nem gondoltam volna.
   -Adj egy pacsit csajszi - hajolt hozzám Tisa a fekete lyukacsos ujjatlan kesztyűfélében lévő kezét felém tartva. Pink pólóban volt, ami kiemelte a szemét. na meg a szemceruza. :)

Csodálkozva meredtem rá, mire elmosolyodtam és egy határozott mozdulattal belecsaptam. Bevallom jó érzés volt és az is, hogy Solt csak úgy égett (de szó szerint, piros volt a feje csak a lángok hiányoztak még). A mellettem ülő Glenda csak nagyokat pislogott, majd át ment a túloldalra a "barinőihez" és pusmogni kezdtek. Megijesztettem volna? Á, nem hinném. Szerintem csak egy őrültnek néz és úgy gondolja, jobb messziről elkerülni. De hát nem is vagyok őrült! De, mégis. Ez kétségtelen. Grizeldát Dorotthy váltott fel, na meg a vele tartó Violett.
   -Wow... Tudsz te, ha akarsz - vigyorgott Dorotthy.
   -Legközelebb szólj, ha vitatkozni akarsz. Akkor beszállok én is - húzott az asztalomhoz egy széket Violett -Nem bírom őket - biccentett Doriánék felé. Ezek szerint az első hétben ő/ők is megtapasztalták, hogy milyen is ez a Solt. Biosz volt a második óra, amihez semmi kedvem nem volt. Én azért járok iskolába, hogy tanuljak, nem pedig tudatlanul írjak azután témazárókat, amik ugyebár nem sikerülnek jól. Jó, ez most stréberül hangzott, de ez az igazság. Igaz, a többiek elvoltak és egyáltalán nem bánták, hogy nem kell órán dolgozni, és nekem is kapóra jött, mert nézhettem Őt. Ádám Patrikkal beszélgetett valami lövődözős játékról, plusz a hétvégére tervezgettek valamit. Sajnos nem hallottam mit, pedig annyira kíváncsi voltam rá...
A következő órán (irodalom Bognár tanárnővel) Senon a jobb oldalamon verset írt -mindig verset ír, ő ilyen költő féle-, a bal oldalamon Dorotthy pedig gondosan jegyzetelte az anyagot a füzetébe, a mellette ülő Tisa pedig A FÜZETBE írt. Igen, abba a bizonyos spirál füzetbe. Fogalmam sincs mi van benne, de nem is nagyon akarja hogy tudják, mert mindig elrejti valahol a táskája mélyén vagy pedig a kezében szorongatja. Szóval valami titkos dolog lehet benne. Legalábbis azt hiszem. A negyedikdik órában kémia jött Dafkónével. Hihi, de vicces ezt így leírni. Mindenesetre illik a tanárnőhöz. Ám minden kémia tanárnak vörösesbarna a haja? Hm....
Egy kiadós ordibálós óra után (Simon kiakasztotta a tanárnőt a szipogásával, amit mostanában csinál megállás nélkül) angol következett. Mivel általánosban németet tanultam, így mindig izgatottan várom az angol órákat. Valamiért jobban érdekel, mint a német. Az is gyorsan eltelt (de kár :/ ). A többit fel se sorolom, mert 1) nincs mit, 2) nem a suliról szól az életem és nem akarom, hogy azzal teljen be a naplóm, hogy milyen unalmas is volt a gimiben töltött óráim. Szóval inkább leírom mi volt délután. Anyu dolgozott, Krisztián napköziben volt, ezért átmentem Lizékhez. Noémi már otthon volt, így neki is köszöntem. Lizzel egy nagy szobájuk van, ami a ruhájukkal van tele kábé. Most Lizen egy újság mintás gatya volt, ami nagyon jól nézett ki.

Éppen valami sellős film volt a tévében, amin jót szórakoztunk.
   -Szóval ha leköpnénk egy sellőt, aki ember, akkor átváltozna? - kérdezte összeráncolt homlokkal Noémi.
   -Valószínűleg - bólogatott Liz.
   -És ha én most leköpnélek, hogy megnézzem mivé változol, akkor... - kezdtem Lizre nézve, aki ledöbbent - Ááá, rád rá se kellene köpni, hogy átváltozz vízi szörnyé - ráztam meg a fejem.
   -Te kis... Ch! - háborodott fel.
   -Most mi van? - nevettem el magam. Ezután egy bunyó következett, ami alatt azt értem, hogy lökdöstük egymást röhögve és tovább hülyültünk, közben tovább piszkáltuk egymást.
   -Szőke... - tettem hozzá.
   -Te beszélsz? Te egy sötétség vagy - nevetett ki Liz.
   -De hát barna vagyok - értetlenkedtem.
   -Foggyosok - lépett hozzánk Noémi, arra célozva, hogy hülyék vagyunk.
   -Me' te mi vagy? - ült le Liz.
   -Én. Hát én vagyok az Istennőtök - pipiskedett, hogy jól letudjon ránk nézni.
   -Hah! Csak szeretnéd - kaptam el a kezét és az ágyra rántottam, majd Lizzel lebirkóztuk.
   -Ám Liz... - szóltam,  miután már abbahagyuk a "fetrengést" -Tudnál segíteni a magyar házimban?
   -Persze. Mutasd. - Megmutattam neki, hogy mi a feladat, amire azonnal rávágta a választ -Na kinek van esze? - kérdezte vigyorogva magára utalva.
   -Hát nekem -vágtam rá.
   -Nem iiiis!
És evvel elkezdődött a második meccsünk. :D

Napi idézetek:
Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez.
Testvérek között hamar átadódnak a titkok, soha nem maradnak egészen rejtve.
Mosolygok, mert a testvérem vagy,
S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.
Egy jó testvér olyan, mint egy tükör, de nagyítós tükör, és nem árt néha belenézni.

8. rész

Hétfő...

De rég írtam már!
Mindegy. Nem is volt mit... Minden ment tovább: belevágtunk az anyagokba -de rendesen-, úgy, hogy már olyan tempóban diktálnak, hogy azt normális ember nem tudja követni csak valami őrült (akik most itt a tanárok), plusz a tollam nyoma már "bőrmélyedésként" ott mutatkozik az ujjaimon. Szerintem oda tetováltatok egy "Ide helyezd" szöveget egy nyíllal, ami mutatja a helyet. Ádámmal sincs semmi újdonság. Ugyanúgy bámulom (igazából csak egy pillanatra tervezem, de a világoskék szemében elveszek és onnantól nekem végem; elvarázsolt...) ő meg ugyanúgy nem vesz észre. :(
A hétvége nagyon jót tett, mert tudtam gondolkodni és nagyjából összeszedtem magam + -ha nem is lehet elhinni, de igaz- gyakoroltam; hogy is vághatnék vissza, ha megint beszólna Solt és... úgy a többiek. Tudom szánalmas és amúgy is reflexből vissza kéne tudnom szólni vagy legalább rögtönöznék, de nem. Nekem gyakorolnom kell rá. Na ilyenkor gondolkozok el azon, hogy milyen béna vagyok is én. De nem gond! Megszoktam.
Reggel nehezemre esett kimászni az ágyamból bár muszáj volt, szóval nem volt mit tenni. Egyre hidegebbek a napok, ezért melegebben öltözök, azaz: harisnya, csőfarmer, póló, hosszú ujjú, kardigán és vastag cipő. Lehet kicsit túlzás, de fázós típus vagyok. :P
Lizzel beérve a terembe már felkészültünk (este beszéltünk telefonon a "tervünkről", miszerint megvédjük magunkat bármi áron), hogy megint beszólnak. Nem tévedtünk.
   -He, itt vannak a sorompók! - bökte meg Dorián Soltot akivel összeröhögtek. Nem hiszem el, hogy majd' egy hete még mindig ezt fújják...
   -Csönd van kocsonyák! - förmedt rájuk Liz lesajnálóan, és halvány, gúnyos mosollyal. A két fiú azonnal leszállt rólunk (igen, hatásos volt) és folytatták a lecke másolást.
   -Ez bejött - suttogtam Liznek, majd büszkén elmosolyodtunk.
   -Hali csajszik! - lépett mellénk a mindig boldog Dorotthy.
   -Szia! - köszöntünk egyszerre Lizzel.
   -Ügyik voltatok - dicsért meg elismerően a beszólásra célozva -Jól bírjátok Solt megjegyzéseit.
   -Köszi... - mondta Liz.
   -Pedig nem könnyű - folytattam.
   -Elhiszem. De figyeljetek! - csillant fel a zöldeskék szeme -Ha így folytatjátok, akkor egy idő után leszállnak rólatok.  Kitartást! -  csapott hátba kissé erősen - Bocsi
   -Nem gond - mondtam hátrálva. Egy közveszélyes lánnyal barátkozok, te jó ég! Nem vagyok normális... Vagy pedig én vagyok a normális, ő pedig a nemnormális. Szerintem az utóbbi. Énekkel kezdtünk, amire egy fiatal, rövid fekete hajú kedves nő lépett be, kezében mappákkal.
   -De még nem csöngettek be... - csodálkozott Vanda.
   -Na, megszólalt a nagyokos - morogta mögöttünk Tisa.
   -Attól még bejöhetek, nem? - kérdezte vidáman a tanárnő.
   -De... Csak mondtam - ült le a helyére Vanda és ezután csöndbe maradt.
   -Hah - szórt szikrákat Tisa Vandára, aki csak gúnyosan mosolygott. Úgy tűnik nem bírják egymást. Nem csodálom. A magába fordult fekete hajú lány és a hercegnőnek képzelő beképzelt lány. Két ellentét. Nem  férnek meg egy helyen....
   -Ú, ez az ön gitárja? - lépett Szebásztián a tanárnőhöz.
   -Igen - felelte miközben felírta a táblára a nevét: Szöczei Eszter
   -És kivehetem a tokból?
   -Persze.
Azonnal odamentünk és szemügyre vettük a világosbarna színű gitárt.
   -A tanárnő mindig magánál hordja? - kérdezte Natasa.
   -Nem. A mostani órára hoztam be.
   -Hogyhogy? - kérdezte Ádám finoman a kezében fogva a gitárt. Wow... *-*
   -Ha becsöngettek akkor elmondom - vette ki Ádám kezéből, amikor megszólalt a csengő -Üljetek a helyetekre. Na akkor... - ült le -Azon gondolkodtam, hogy ha már gimisek lettetek és általánosban már úgyis átvettétek azokat, amiket tudni kell... - kezdte, mi pedig izgatottan bólogattunk a lényegre várva -...akkor ezt a négy évet miért is ne tölthetnénk el vidám énekelgetéssel.
   -Ööö - ráncolta össze Peti a homlokát -És ez miért ilyen  nagy dolog? Hisz ének óra van...
   -Igen, persze. De olyan dalokra gondoltam, amiket ti is szerettek. A jövőórára mindenki összegyűjtené a kedvenc és - tette fel a mutatóujját -énekelhető, nem nehéz kiejtésű és nem csúnya szavakkal teli zenéit, amiket majd elénekelnénk.
Na ez nagyon klassz ötlet volt szóval azonnal ujjongani kezdtünk és már azt tervezgettük miket hozunk majd be.
   -De elsőnek én hoztam egy zenét - állt fel és egy A/5-ös méretű lapokat kezdett osztogatni mindenkinek. Ahogy elém is lerakott egyet, izgatottan elolvastam a címét.
   -Úúú, Tankcsapdától a Menyország Tourist? - ujjongott az előttünk ülő Senon.
   -Igen. Remélem mindenki szereti - ült le a gitárjával és pengetni kezdte.

Nagyon klassz volt. Sokat nevettünk és egészen jó hangulat lett a végén. Ilyen jó énekóránk állításunk szerint még soha nem volt. Már várom a következőt. ^^
A többi órákon haladtunk tovább az anyaggal. Otthon ledobtam a táskám és felléptem Facebookra, de nem volt semmi újdonság. Ezután úgy döntöttem , hogy inkább átmegyek Lizékhez. Egyből hülyülni kezdtünk, aztán elmentünk kutyát sétáltatni. Szuzi (a kutya, si-cu fajtájú) a kis termetéhez képest (nem nő meg soha) nagyon erős, ami azt jelenti, hogy nem is mi sétáltatjuk őt, hanem ő minket. A játszira is elmentünk, ahol folytatódott a "dilisek vagyunk, wááá" őrület.

Ám zenéről jut eszembe, Smon az "osztályfacere" kirakta a kedvencét, ami a Calvin Harris - Summer (https://www.youtube.com/watch?v=McEoTIqoRKk)

Napi idézetek:
Szép dolog az éneklés. Az ember tüdeje megtelik levegővel, a vére fürgébben kering, az agya is felgyorsul. Így lesz a szomorú dallamokból is vidám zene.
Zene nélkül mind szociopaták vagy halottak lennénk.
Az ének akkor szép, ha hamar véget ér, és akkor jó, ha igazsággal végződik.

7. rész

Kedd...

OMG, csak most vettem észre!
Először is. Reggel a szokásos volt minden, egyet kivéve. Krisztiánt megkérdeztem, hogy csináljak-e neki szendvicset vagy ne. A válasza nem volt. Hogy ezen miért nem csodálkozok? Mivel korán kellett indulnom és anya nem volt otthon, így mindent elintéztem Krisztiánnal kapcsolatosan. Már így harmadikos korában már több gond van vele, mint velem. A hajamat egy fekete masnival tűztem el, ami már magában mutatós volt.

A kapuban megvártam Lizt, majd elindultunk együtt a buszmegállóba. Tegnap nem volt suliban, azért is voltam magányos. De szerencsére most lesz kivel beszélgetnem. A buszon egymásmellé ültünk, hogy ne kerüljünk idegenek mellé, de megláttam egy idős bácsit, akit megsajnáltam, így átengedtem neki a helyem. Liz csak mosolygott, de inkább ült volna mellettem. Szegény. Hehe :P
A gimi bejárati ajtajában megfogtam Liz karját és magam után húzva mentem fel a termünkbe. Csak a biztonság kedviért. Nem akartam, hogy ő is olyan szerencsétlen legyen, mint én az első napon. A lépcsőn fölfelé menet, megláttam azt a telefonozó srácot, aki tegnap nekem jött. Hát még most is nyomta megállás nélkül. Ch!
A terembe érve Liznek megmutattam azt az egy szabad helyet, amit még tegnap kiszemeltem neki. Szóval mostantól mögöttem fog ülni, így nem leszünk egymástól távol. De jó! :)
   -Sziasztok! - néztem végig az osztályon. Mivel már mindenki bent volt, így még egyszer lejárattam magam előttük. Hogy miért? Hát nem beszóltak megint?
   -Hé, sorompó! Hoztál magad mellé egy másik sorompót? Mi ez itt? Sorompó gyülekezet? - röhögött rajtunk Solt és a mellette lévő Doriánnal összepacsizott, aki elismerően bólintott és utánozni kezdte Soltot.
   -Sorompóóóók! - gúnyolódott, majd kórusban folytatták ketten.
   -Mi van te sorompó? Ne nézz így! - utánozta Solt Liz megdöbbent fejét.
   -Fogd be kocsonya! - szólt oda lenézően Liz. Na erre már felfigyelt az osztály és jót nevettek a beszóláson. Én csak néztem a mellettem álló idegen lányra (számomra akkor az volt, mert nem is ismertem rá), aki nem bírta tovább... A saját beszólásán röhögni kezdett. Na ekkor már én se bírtam tovább, elnevettem magam és heccből mi is összepacsiztunk. Hah! Törivel kezdtünk, amire egy fiatal srác jött be és ahogy elnéztem, nem rég végzett az egyetemen. Mosolygós volt, és furán járva oda lépett a táblához, majd felírta a nevét, hogy számomra és Liz számára is világos legyen, hogy hívják: Milinkov István. Borzalmasan rondán írt, de elment. Igaz, egybeírta, szóval... Ehez nem tudok hozzászólni.
   -Szevasztok skacok! - vette "lazára" a figurát, ami elég furán állt neki.
   -Jó napot kívánok! - kiáltották be többen is.
   -Na szóval, felvázolnám, hogy mit csinálunk ebben az évben... - kezdte, mi meg bekiáltottunk pár "óóó mán' he" "de minek" "ez most komoly?"-t. A tanár elmosolyodott, majd elkezdte felsorolni. Na ná, hogy egy csomóan nem is figyeltek rá. Épp a tollam be-ki kapcsolgatásával szórakoztattam magam az asztalra könyökölve, azután elpillantottam a terem túlsó végébe, amikor... Amikor megláttam Őt.
   -Hé, Grizelda, az ki? - böktem a tollam végével amarra.
   -Ki? Az? - kérdezte óvatosan felé mutatva, mire bólogatni kezdtem -Jaaa! Ő Szedliczky Ádám - suttogta.
Majdnem leájultam a székről. A világoskék szemével rám nézett, de csak egy pillanatra, miközben mosolygott, én meg elolvadtam. Azonnal belé szerettem. Hogy én miért nem vettem észre tegnap? Ja, tényleg. Éppen próbáltam elkerülni a többieket. Ahj, alig bírtam nem rá nézni, de ha meg sokáig bámulom, akkor lebukok, szóval 5 percenként néztem rá kb. 5 másodpercig, hacsak nem vette észre. Akkor elkaptam a tekintetem és tovább figyeltem a tanárra. Végre megszólalt a csengő, az osztály pedig nagy lendülettel kiment a teremből. Házinak persze nem kaptunk semmit, szóval egy klassz törivel kezdtük a napot. Az udvarra lementem, miután a bioszos szekrénybe beraktam a táskám, úgy mint a többiek (ugyanolyan szekrények vannak a folyosókon, mint az általánosban). Ahogy kiléptem az udvarra, nagyon nem találtam a helyem és csak ácsorogtam úgy egymagamban meg nézelődtem. Aztán megpillantottam Tisát egy fatövében ülni és épp írt egy spirál füzetbe, amit nagyon takargatott. Dorotthyék nem sokkal később értek ki. Mint tegnap, úgy ma is csinos volt.

Nem tudom honnan szerzi ezeket a ruhákat, de nagyon jók.

   -Ő miért van külön a többiektől? - kérdeztem Dorotthyt Tisára gondolva.

   -Tisa szeret egyedül lenni. A múlt héten is a füzetével elvonult a fa árnyékba.

   -Milyen füzet az?

   -Nem tudom, de órákon sose látom, hogy abba jegyzetelne. Valami különleges füzet lehet - töprengett, de hamar elvonták a figyelmét, így inkább nem zavartam. Szerencsére hamar becsöngettek. Másoknak lehet öröm, ha szünet van, de számomra azt tudatja velem, hogy egyedül vagyok. Hogy hol volt ilyenkor Liz? Fogggalmam sincs, de nem jó nélküle a szünetek. A szekrényekhez érve, beraktam a kabátom a fogasra, a táskámat pedig kivettem. Rossz szokásuk a tanároknak, hogy ha vége van az órájuknak, akkor bezárják a terem ajtaját, mi pedig sorakozhatunk kint a folyosón. Már ha lehetne sorakozásnak hívni azt, ahogy mi beálltunk. Ugyanis páran úgy gondolták hogy elnéznek más osztályokhoz és beköszönnek. Bolondok :D

Egy fehér köpenyes, idős, alacsony hölgy nyitotta ki belülről (a szertárban volt szóval nem akart kerülni gondolom) az ajtót és beengedett.

   -Halász Anna vagyok! - lépett hozzám a tanár nő meg Lizhez, utána mi is bemutatkoztunk, mire mondta, hogy foglaljunk helyet.

   -Csókolom! - köszönt szomorkásan Simon elhaladva Halász tanár nő előtt. Gondolom az egyik nevelő csinált valamit, mert az udvaron láttam, hogy Simon zaklat egy felsőbb évfolyamú lányt, aki panaszkodott. Szegény, nagyon le volt törve. Egész órán csak maga elé bámult, a könyvéhez meg egyszer se nyúlt hozzá. Amúgy a tanárnak köszönhetően laza volt a biosz, mert végig a laptopján nézegette az emaileit, nekünk meg elfelejtett feladatot adni, így elfoglaltuk magunkat. Vagyis csak azt hittük, hogy elfoglalhatjuk magunkat, ugyanis mikor kicsöngettek, a tanár megjegyezte:

   -Remélem mindenki elolvasta az első olvasmányt és kitöltötte a munkafüzetben a hozzá való feladatokat.

   -Hát persze tanár nő! - lépett ki Patrik az ajtón, a következő órára rohanva. Ezután irodalom következett, amin az osztály három részre szakadt. Vagyis úgy voltunk szét osztva + az a-sokkal voltunk összerakva. Így voltunk összesen 17-en az órán (fele b-s, fele a-s). Úgy, ahogy a többi, a mostani óra is "lájhtos" volt. Legalább most tudtam a tanár nőre figyelni, mert nem voltam egy csoportban Ádámmal. Nekik most matekjuk volt, mert csak két magyar tanár van és Bognár Evelin tanítja azt a csoportot, amiben én vagyok, meg amiben Ádám. A tanár nő úgyszintén alacsony, de fiatal, fekete, göndör haja van, ami a vállát épp súrolja. Ahogy használta a kifejezéseket és a szakszavakat, már látszott rajta, hogy remek magyar tanár. Örülök, hogy őt kaptam meg. Nagyon gyorsan elrepült egy újabb óra, amit csak a kicsengetéskor vettem észre. A következő óránk német volt (akik általánosban németet tanultak), de az osztály másik felének meg angol (értelem szerűen, akik általánosban angolt tanultak). Nagyon meg döbbentem, amikor a terembe csak nyolcan ültünk le. Én, Liz Dorotthy, Violett, Debóra, Dénes, Dorián és Patrik. Amikor Szödényi Sziréna tanárnő belépett nagyon megdöbbent.

   -Hát a többiek? Betegek? - mondta fura német akcentussal. Egy újabb kiváló tanár, aki tökéletesen tud németül.

   -Nehehem - mosolygott Debóra -Csak ennyien vagyunk tanárnő. A többiek angolosok.

   -Á, értem. Akkor... Guten Tag! - mondta, majd belekezdtünk az órába. Ahogy figyeltem a fiúkat, nagyon nem értették miről beszél a tanárnő , mert egyfolytában egymástól azt kérdezgették röhögve, hogy: "ööö, most mit is mondott?" "ezt nem értem..." "á, inkább hagyjuk" "öhm... ahan, biztos". Egyébként klassz hangulatban telt el az óra. Nem azért mondom, mintha ez nagy durranás lenne, de általánosban a német tanár egy igazi boszorkány volt. Tuti biztos, hogy voltak vudu babái, ami az osztályunkat ábrázolta és német órákon az asztal alatt 100%-os, hogy azokat szurkálgatta. Mindig kiszemelt egy embert -max kettőt-, akit halálra alázott és nem hagyott békén. Meg azok a fintorok... Huh, még most is beleborzongok, ha rá gondolok.  Blah! A többi órán nem volt semmi, de leírom már, hogy melyik tanár mit tanít. Angolt Dörnyei Magdolna (egyben Lizék magyar tanára), tesit Ivanovszky László,  az én matek tanárom Maticsek Péter (a mateknál is úgy vagyunk szét osztva, mint a magyarnál), Lizék matek tanára Maticsek Péterné, Ádámék matek tanárja Dafkó Ferencné és még nem tudom. Sajnos annyian vannak, hogy muszáj volt otthon lejegyzetelnem, amit megjegyeztem nagyjából.

Mivel az Egy ropi NAPLÓja 2. és 3. részét kiolvastam, de a könyvtárban még nincs a 4. része, így, hogy lekössem magam, kölcsönkértem Noémitől egy könyvet. Szóval most a Danielle Steel Második esélyt kezdtem el olvasom.