8. rész

Hétfő...

De rég írtam már!
Mindegy. Nem is volt mit... Minden ment tovább: belevágtunk az anyagokba -de rendesen-, úgy, hogy már olyan tempóban diktálnak, hogy azt normális ember nem tudja követni csak valami őrült (akik most itt a tanárok), plusz a tollam nyoma már "bőrmélyedésként" ott mutatkozik az ujjaimon. Szerintem oda tetováltatok egy "Ide helyezd" szöveget egy nyíllal, ami mutatja a helyet. Ádámmal sincs semmi újdonság. Ugyanúgy bámulom (igazából csak egy pillanatra tervezem, de a világoskék szemében elveszek és onnantól nekem végem; elvarázsolt...) ő meg ugyanúgy nem vesz észre. :(
A hétvége nagyon jót tett, mert tudtam gondolkodni és nagyjából összeszedtem magam + -ha nem is lehet elhinni, de igaz- gyakoroltam; hogy is vághatnék vissza, ha megint beszólna Solt és... úgy a többiek. Tudom szánalmas és amúgy is reflexből vissza kéne tudnom szólni vagy legalább rögtönöznék, de nem. Nekem gyakorolnom kell rá. Na ilyenkor gondolkozok el azon, hogy milyen béna vagyok is én. De nem gond! Megszoktam.
Reggel nehezemre esett kimászni az ágyamból bár muszáj volt, szóval nem volt mit tenni. Egyre hidegebbek a napok, ezért melegebben öltözök, azaz: harisnya, csőfarmer, póló, hosszú ujjú, kardigán és vastag cipő. Lehet kicsit túlzás, de fázós típus vagyok. :P
Lizzel beérve a terembe már felkészültünk (este beszéltünk telefonon a "tervünkről", miszerint megvédjük magunkat bármi áron), hogy megint beszólnak. Nem tévedtünk.
   -He, itt vannak a sorompók! - bökte meg Dorián Soltot akivel összeröhögtek. Nem hiszem el, hogy majd' egy hete még mindig ezt fújják...
   -Csönd van kocsonyák! - förmedt rájuk Liz lesajnálóan, és halvány, gúnyos mosollyal. A két fiú azonnal leszállt rólunk (igen, hatásos volt) és folytatták a lecke másolást.
   -Ez bejött - suttogtam Liznek, majd büszkén elmosolyodtunk.
   -Hali csajszik! - lépett mellénk a mindig boldog Dorotthy.
   -Szia! - köszöntünk egyszerre Lizzel.
   -Ügyik voltatok - dicsért meg elismerően a beszólásra célozva -Jól bírjátok Solt megjegyzéseit.
   -Köszi... - mondta Liz.
   -Pedig nem könnyű - folytattam.
   -Elhiszem. De figyeljetek! - csillant fel a zöldeskék szeme -Ha így folytatjátok, akkor egy idő után leszállnak rólatok.  Kitartást! -  csapott hátba kissé erősen - Bocsi
   -Nem gond - mondtam hátrálva. Egy közveszélyes lánnyal barátkozok, te jó ég! Nem vagyok normális... Vagy pedig én vagyok a normális, ő pedig a nemnormális. Szerintem az utóbbi. Énekkel kezdtünk, amire egy fiatal, rövid fekete hajú kedves nő lépett be, kezében mappákkal.
   -De még nem csöngettek be... - csodálkozott Vanda.
   -Na, megszólalt a nagyokos - morogta mögöttünk Tisa.
   -Attól még bejöhetek, nem? - kérdezte vidáman a tanárnő.
   -De... Csak mondtam - ült le a helyére Vanda és ezután csöndbe maradt.
   -Hah - szórt szikrákat Tisa Vandára, aki csak gúnyosan mosolygott. Úgy tűnik nem bírják egymást. Nem csodálom. A magába fordult fekete hajú lány és a hercegnőnek képzelő beképzelt lány. Két ellentét. Nem  férnek meg egy helyen....
   -Ú, ez az ön gitárja? - lépett Szebásztián a tanárnőhöz.
   -Igen - felelte miközben felírta a táblára a nevét: Szöczei Eszter
   -És kivehetem a tokból?
   -Persze.
Azonnal odamentünk és szemügyre vettük a világosbarna színű gitárt.
   -A tanárnő mindig magánál hordja? - kérdezte Natasa.
   -Nem. A mostani órára hoztam be.
   -Hogyhogy? - kérdezte Ádám finoman a kezében fogva a gitárt. Wow... *-*
   -Ha becsöngettek akkor elmondom - vette ki Ádám kezéből, amikor megszólalt a csengő -Üljetek a helyetekre. Na akkor... - ült le -Azon gondolkodtam, hogy ha már gimisek lettetek és általánosban már úgyis átvettétek azokat, amiket tudni kell... - kezdte, mi pedig izgatottan bólogattunk a lényegre várva -...akkor ezt a négy évet miért is ne tölthetnénk el vidám énekelgetéssel.
   -Ööö - ráncolta össze Peti a homlokát -És ez miért ilyen  nagy dolog? Hisz ének óra van...
   -Igen, persze. De olyan dalokra gondoltam, amiket ti is szerettek. A jövőórára mindenki összegyűjtené a kedvenc és - tette fel a mutatóujját -énekelhető, nem nehéz kiejtésű és nem csúnya szavakkal teli zenéit, amiket majd elénekelnénk.
Na ez nagyon klassz ötlet volt szóval azonnal ujjongani kezdtünk és már azt tervezgettük miket hozunk majd be.
   -De elsőnek én hoztam egy zenét - állt fel és egy A/5-ös méretű lapokat kezdett osztogatni mindenkinek. Ahogy elém is lerakott egyet, izgatottan elolvastam a címét.
   -Úúú, Tankcsapdától a Menyország Tourist? - ujjongott az előttünk ülő Senon.
   -Igen. Remélem mindenki szereti - ült le a gitárjával és pengetni kezdte.

Nagyon klassz volt. Sokat nevettünk és egészen jó hangulat lett a végén. Ilyen jó énekóránk állításunk szerint még soha nem volt. Már várom a következőt. ^^
A többi órákon haladtunk tovább az anyaggal. Otthon ledobtam a táskám és felléptem Facebookra, de nem volt semmi újdonság. Ezután úgy döntöttem , hogy inkább átmegyek Lizékhez. Egyből hülyülni kezdtünk, aztán elmentünk kutyát sétáltatni. Szuzi (a kutya, si-cu fajtájú) a kis termetéhez képest (nem nő meg soha) nagyon erős, ami azt jelenti, hogy nem is mi sétáltatjuk őt, hanem ő minket. A játszira is elmentünk, ahol folytatódott a "dilisek vagyunk, wááá" őrület.

Ám zenéről jut eszembe, Smon az "osztályfacere" kirakta a kedvencét, ami a Calvin Harris - Summer (https://www.youtube.com/watch?v=McEoTIqoRKk)

Napi idézetek:
Szép dolog az éneklés. Az ember tüdeje megtelik levegővel, a vére fürgébben kering, az agya is felgyorsul. Így lesz a szomorú dallamokból is vidám zene.
Zene nélkül mind szociopaták vagy halottak lennénk.
Az ének akkor szép, ha hamar véget ér, és akkor jó, ha igazsággal végződik.