6. rész

Hétfő...

Te jó ég! Ma suli! Reggel csak úgy kipattant a szemem az izgalomtól. A ruhásszekrényem elé állva próbáltam előszedni a mai ruhámat. Végül egy kék gatyánál, szürke ujjatlannál, világoskék cipőnél és "cuki" kardigánnál maradtam.

Nagyon vártam már ezt a napot és féltem is rendesen... 6:35-kor elindultam a buszmegállóba és az érkező embereket figyeltem arra gondolva, hogy az egyik lehet az osztálytársam. Mindegy. A cipőm orrával lükdöstem egy kavicsot, mikor megérkezett a busz. Felmutattam  a bérletemet és helyet foglaltam egy ablak melletti ülésen. A fülhallgatót bedugtam a fülembe és elindítottam, miközben az ablakból bámúltam ki és a  elhaladó házakat, tájat néztem. Fél óra múlva már a gimi kapuja előtt álltam, ahol pár diákok csoportokba verődve várakoztak. Gondolom próbáltak minél több időt a sulin kívül tölteni. A gimnázium három emeletes és van egy régi és egy új épülete, szóval nagyon nagy. Egy fiatal férfi portás nyitott ajtót, mikor meglátta, hogy befelé indulok. Megköszöntem és egy nagyot sóhajtva beléptem. Azt leszámítva, hogy mennyien álltak kint.... annak a húsz szorosa  volt bent. Azonnal zavarba jöttem, mert egy csomóan rám bámultak. Az egyik srác a telefonját nyomva mászkált, amikor nekem jött. Eszébe se állt bocsánatot kérni...
   -Hát ez meg ki? - mondta fintorral és dühösen arrébb lükött, ennek következtében pedig a hátam mögötti lánynak mentem. Dadogva mondtam egy "bocsit", majd a zsebemből elővettem az apróra összehajtott cetlit, amin az osztályterem száma volt felírva és hogy hányadik emelet.
   -Második emelet, harmincnégyes terem...- olvastam le. Megindultam a lépcső felé, ahol az egyre érkező diákok tömege szinte elsodort. De miután az egyik diák leöntött véletlen egy üveg kólával... utána betelt a pohár. Utat törtem magamnak és próbáltam nem esetlennek tűnni. Ám az emeleten már tényleg nem tudtam mit tenni, ráadásul a termet se találtam. Gondoltam kérek valakitől segítséget.
   -Valaki... Nem..? Nem. Hahó... Segí... - egyszerűen nem tudtam végig mondani, azt amit akartam. Senki se figyelt rám, de annál inkább jöttek nekem. Már épp feladtam, mikor valaki megragadta a karom és maga után kezdett húzni. Egy korombeli szőke hajú lány volt. Teljesen lefagytam. "Mit akar? És miért húzogat? Valamit tettem? Vagy véletlen neki mentem volna?" ilyen és ehez hasonló kérdéseket raktam fel magamnak. Az egyik pillanatban még a folyosón, a másikban már egy terembe voltunk, ahol páran voltak és beszélgettek. Azonnal felfigyeltek ránk, de nem nagyon izgatta őket... inkább folytatták a beszélgetést. Már épp ráakartam szólni, hogy most már elengedheti a karom, amikor szó nélkül elengedte és mosolyogva figyelt rám.
   -Szia! Dorotthy vagyok. Az egyik osztálytársad. És téged hogy hívnak? - kérdezte még mindig mosolyogva. Most, hogy nem volt akkora nyüzsgés és akkora "forgalom", így jobban szemügyre tudtam venni. Fekete-szürke-fehér színű ruha darabokat és kiegészítőket viselt.

Nagyon jó állt a zöldeskék színű szeméhez és szőkés hajához -Na? - kérdezte visszazökkentve a gondolkodásomból. Mondj valamit, mondja valamit...
   -Hali, Elena! Mármint a nevem Elena. Vagyis... Öhm... Szóval...
   -Nyugi, értem Elena -vigyorgott. Kínosan elnevettem magam és lesütöttem a szemem. Hogy lehetek ekkora béna? Még ezt is elszúrom... Ah!
   -Várjunk csak! - csak most esett le... -Honnan tudtad, hogy ezt a termet keresem? És miért voltál ennyire biztos benne, hogy osztálytársak vagyunk?
   -Jaaa. Hát onnan, hogy elejtetted ezt - nyújtott át egy cetlit. Az én cetlimet.
   -Ó. Hát... köszönöm. Ha te nem vagy lehet a végén még kikötöttem volna a harmadik emeleten.
   -Nincs mit - mondta kedvesen. -Meg hát... A nyáron az osztályból mindenki Facebook adatlapját végig böngésztem, így nagyjából  megjegyeztem az arcokat. Na, keress egy helyet gyorsan, amíg nincs itt mindenki. A legjobb helyek még szabadak. Vagyis szerintem. A tanár nem döntötte még el, hogy ki hol ül, szóval - kacsintott rám egyet és leült a középső pad harmadik sor jobb oldalára.
Így történt az, hogy az ablak melletti sor harmadik padjának a baloldalán foglaltam helyett, mellettem pedig Grizelda, akin hippis cuccok voltak.

Szerencsére a múlt héten nem ült mellette senki, úgyhogy ott maradtam. Próbáltam egész nap mosolyogni, hogy nehogy azt higgyék "emós" vagyok vagy valami ilyesmi. Sikerült, csak néha már fájt az arcom a sok mosolygástól amitől szinte már vicsorogtam délutánra, ezért furán néztek rám. Mindegy. Négy ofi óránk volt ma, amin rengeteg mindent megbeszéltünk. Lediktálta az órarendet, kiosztott egy-egy példányt a házirendből. Kicsit szigorú, de elmegy. Láttam a szünetekben, hogy mindenki elvan valakivel, nevetgéltek és jót beszélgettek. Én pedig... ott ültem egyedül és inkább az órarendemet tanulmányoztam. Ez volt a harmadik óra utáni szünet. Ó, el is felejtettem mondani, hogy az osztályfőnökünk férfi és a neve Magyar Pál. Idős, szemüveges és ritka hajú. A felesége is tanár. Azt hiszem az egyik matek tanár, úgy mint az ofő is.
   -Üljetek a helyetekre! - jött be a szünetről a tanár. Mindenki a helyére ült azonnal (az első benyomás ugye bár számít, ezért angyaloknak kell lennünk vagy máskülönben szívtuk egész évre).
   -Tanár úr! - üvöltött oda Simon a kezét a levegőben lóbálva. Jó hangos volt, ezért a közelében ülők azonnal a fülükhöz kaptak. -Ki az a csaj ottan? - mutatott felém. Azonnal lehajtottam a fejem, mert zavarba jöttem a rám szegeződő szempároktól. A tanár csak öt-tíz másodperc múlva szólt oda (gondolom elszámolt magában), de addigra olyan vörös lett, hogy a fehér pólójától rendesen elütött az arc színe.
   -Simonka! - ordított vissza a tanár, mire mindenki elnevette magát -Örülnék ha nem ordibálnál, hisz itt vagyok tőled hat-hét lépésre. Bár ahogy megnézlek, neked belefér a három-négy lépésbe is - célzott Simon magasságára és hosszú lábaira. Ám Simon kétszer megbukott az általánosban és hozzánk nézve is idősebbnek tűnik. Mindegy. -De ha már itt tartunk. Kérlek ülj a leghátsó padba, a többik pedig üljenek eggyel előrébb -utasított. Dorotthy, Violetta, Dorián és Solt szófogadóan előrébb ültek, de a túl oldalon Bori és Kelli is megindult. Ők épp beszélgettek úgy, mint az előző három órában is, szóval nem figyeltek.
   -Hé Peti! Mi lenne ha felemelnéd a segged és előrébb ülnél?! - szólt oda Kelli. A kicsit duci Peti azt se tudta, hogy most mit mondjon erre...
   -Ti idióták! -  csapott a homlokára a pink-fehér ruhás Debóra

-Nem nektek mondták, hanem nekik... - mutatott a középső oszlop felé -Fogyatékosok.
Ezen mindenki jót derült, de az ofő már kezdte elveszíteni a türelmét.
   -Khm... - köszörülte meg a torkát a tanár, mire mindenki elhallgatott -Köszönöm Debóra, de ez nekem is ment volna, ráadásul kulturáltabban.
   -Elnézéééést - szólt vissza vicces hangon, hülye fejet vágva. Hihi ^^
   -Na szóval... Simon. A kérdésedre a válasz. Először is nem csaj, hanem lány. Másodszor pedig... - nézett felém -Kérlek gyere ki a tanáriasztal mellé és mutatkozz be - szólított fel. Szép lassan felálltam és lehajtott fejjel kiballagtam a tanár mellé, de útközben majdnem felestem Brigitta táskájában. Menő ruhájában

lenézően rám nézett és a szemét forgatva elrakta az útból a táskáját, miközben valamit mondott, de nem értettem, mert az izgalomtól hevesen kezdett dobogni a szívem és csak azt hallottam, másra pedig figyelni se tudtam.
   -Jó napot kívánok! Elena Gordon vagyok - mutatkoztam be motyogva.
   -Elena, tudom ki vagy, de az osztály nem igen. Kérlek nekik mond, ne nekem - mosolygott. Ó. Hupsz.
   -Sziasztok. Elena vagyok - haraptam el a mondatom végét.
   -Jó, azt már tudjuk. Hallottuk elsőnek is - legyintett Dénes és a beszólását pár fiú elismerő röhögéssel díjazta. Klassz. Jól kezdődik. A tanár látta, hogy szorongok, ezért a helyemre küldött. Hála az égnek. Egy kisebb beégéssel megúsztam. Vagy egy nagy beégéssel? Nem lényeg. A mellettem lévő lánnyal, Grizeldával nem váltottam sok szót, mert végig átment a túloldalon ülő lányokhoz. Szerencsére csak négy óránk volt, úgyhogy hamar véget ért a nap. A buszon végig gondoltam a napot, de bárhogy is kerestem a jót ebben az egészben.. nem találtam. Ezért vártam annyira a sulit? Hogy kiröhögjön pár osztálytársam? Hogy a többiek jót beszélgessenek, mert már a múlthéten megismerkedtek és barátaik lettek, nekem meg semmi?Nulla? Ah... Bár mégis van valami. Dorotthy klassz lány, de Violettával volt szinte egész nap. Suli után is együtt mentek haza. Jó nekik. Már alig vártam, hogy haza érjek, szóval amikor beléptem a kapunkon, nagy megkönnyebbülés fogott el. Mivel anyu dolgozott ( most nappalos, egy cégnél dolgozik 12 órában vagy nappal vagy éjszaka), így nem volt otthon senki. Öcsém, Krisztián egy órával később ért haza. Neki öt órája volt, de ahogy haza ért, a szobájába ment és tanult. Legalábbis ezt mondta, de ahogy ismerem tuti videójátékokkal fog játszani ameddig csak lehet. Gyorsan bepakoltam holnapra, majd elmosogattam és felporszívóztam, hogy ne anyunak keljen, de elszabadult a porszívó és véletlenül állba ütöttem magam. Aúú.
   -Krisztiááán! - kiáltottam el magam mikor megláttam az asztalán a TEGNAPI szendvicsét, amit még én csomagoltam neki.
   -Mi az? - lépett be a szobájába.
   -Ezt miért nem etted meg? És miért van itt?
   -Nem kellett - vonta meg a vállát.
   -Mi az, hogy nem kellett? Akkor miért nem szóltál? Ahj, ezt tudod hogy utálom. Dobd ki! - nyújtottam felé az szendvicset.
   -Dobd ki te! Ha már nálad van, akkor hajrá! - hagyott ott és kiment az udvarra. Na ezt utálom. Vagyis mindent utálok amit Krisztián csinál. Flegma, sokat képzel magáról, nagyon rossz, ráadásul rossz tanuló. Anyunak meg mindig panaszkodik ha leszidom vagy valami ilyesmi, mire anyu persze, hogy engem tol le. Mire anyu haza jött addigra lefürödtünk. Egy tábla Milka csokit adott nekem és mondta, hogy osszam el Krisztiánnal, aki persze nem csinált semmit, mint mindig, de mégis adnom kellett neki. Nem mintha önző lennék, de azért mégis. A vacsorával anyu nem kínlódott, mert fáradt volt, ezért azt ettünk, amit a hűtőben találtunk. A szobámba titokban becsempésztem a májkrémes kenyerem és a tévémet nézve befaltam, utána pedig elkezdtem olvasni az Egy ropi NAPLÓját.