5. rész

Vasárnap...

Végre otthon. Még mindig nem aludtam ki magam rendesen. Tegnap hajnali háromkor keltünk, majd gyorsan elkészültünk és fájdalmas búcsút vettünk mamától és Noémi keresztapjától. A vonaton aludni se tudtam. Egyszerűen nem tudtam lehunyni a szemem egy pillanatra sem. De nem is akartam. Szerencsére mama hajnali kapucsínója hamar felébresztett, így nem nyüsszögtem, sem szenvedtem szóval minden jól ment. Vagyis fogjuk rá. Ma erőt vettem magamon és bepakoltam a táskámba, meg előkészítettem azt, ami holnapra kell. Amit most annyira várnék... azt most egyáltalán nem várom... A sulit. De muszáj mennem. Így is lemaradtam a bemutatkozós óráról, szóval fogalmam sincs hogy kit hogy hívnak. Klassz sulikezdés. Mindegy.
Délután kipakoltuk anyuval a bőröndjeinket, majd rendet raktunk. A hajamat masnisan megcsináltam hogy valahogy hátra legyen fogva.

   -Mi a baj? - kérdezte anya hajtogatás közben.
   -Semmi. Csak... unatkozok - mondtam egy újabb összehajtott ruha kupacot a szekrénybe rakva. Nem azért mondtam, mert nem szeretnék segíteni a házimunkában meg minden, de tényleg unatkoztam.
   -Menny át Lizékhez - mondta anya boldogan, hogy tudott egy tippet adni.
   -Inkább sétálni mennék - mondtam lehuppanva az ágyra.
   -Remek ötlet. Használd ki nyugodtan a jó időt, amíg van. Legalább nem bent kuksolsz majd a lányokkal, hanem sétáltok egy jót.
   -Én... arra gondoltam, hogy... egyedül.
   -Ó. Hát jó.
   -Akkor elmehetek?
   -Igen, persze. De ha lehet ne menj messzire.
   -Anya, nem vagyok már kislány, hogy a háztól csak 20 méterre mehessek el - nevettem el magam kínosan  és a viccnek szánt mondatomat, anya nem hagyta szó nélkül. Neki nem volt vicces.
   -Ne szemtelenkedj Elena! Tudod jól, hogy eddig mindig elengedtelek sétálni és nem csak 20 méterrel a háztól! De ha már ennyire szóba jött ez az egész... Megkérnélek, hogy ne menj a lösz falhoz, se a Tiszára és kerüld az olyan utcákat, ahol nem sokan fordulnak meg. Inkább menj el a parkba vagy a játszótérre.
   -De anya! Tudok magamra vigyázni. És nem hinném hogy pont én lennék az a szerencsétlen ember, akit egy elhagyatott helyen megerőszakolnak...
   -Ez nem vicces! Elena válogasd meg a szavaidat... - emelte fel anyu a mutató ujját fenyegetően -Büntetésül... A lányokat elhívod magaddal sétálni.
Na ennél hülyébb büntetést még soha életemben nem hallottam. Valószínűleg azért mondhatta ezt, mert nem szeretné ha a szobámban gubbasztanék. De hát akkor is.
   -Inkább a szobámba megyek - viharzottam keresztül a szobán, majd a rövid folyosón és magam után becsapva a szobám ajtaját, beleugrottam az ágyamba. Felültem és a falhoz dűlve, a karomat a térdemre rakva ráborultam.

Ezután ki se mozdultam csak gondolkodtam... Este kopogtattak az ajtómon... kábé tizenötödjére, mire kiszóltam.
   -Gyere be - adtam fel a "nem reagálok semmire" fogadalmam.
   -Elena? - kukucskált be anya a résnyire nyitott ajtón. Olyan volt, mintha félne attól, amit majd lát. Pedig semmi félni való se volt -Tessék. Hoztam neked vacsorát - Tette le az ölembe a tálcát, amin gyros volt és egy pohár narancs lé. Békülős vacsora? Naná.
   -Öhm... Köszönöm - mondtam, majd megfogtam a villámat és enni kezdtem. Szinte már faltam, mert nagyon éhes voltam és a gyros illata is pompás volt. Anya elmosolyodott, majd megkérdezte.
   -Nincs harag?
   -Nincs - ráztam meg a fejem.
   -Akkor én hagylak is. Ó. És jó étvágyat! - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiment a szobámból.
Késő este épp vittem le a tálcát a konyhába (kicsit elaludtam vacsorázás után, hupsz), amikor megszólalt a telefonom. Privát szám... Megint. Megremegett a kezem, lábam, de aztán... nagyon ideges lettem. Nem is tudom miért csak elegem volt. Hogy felvettem-e? Igen.
   -Igen?! - szóltam bele szinte már dühösen. Egy 40 év körüli férfi szólt bele. Nem értettem semmit csak azt a jellegzetes férfi/fiú brummogást... Azt gondoltam, hogy biztos szórakoznak velem már megint, ezért újból dühösen beleszóltam -Tessék?!
   -Jaj, elnézést. Téves szám... - mondta és lerakta. Ezt már tisztán hallottam. És azt is hogy ez egy ártalmatlan férfi hangja volt. Kicsit túl reagáltam. Jaj.
Miután lenyugodtam és megfogadtam, hogy a privát számosokat nem veszem fel, azután elmosogattam magam után és próbáltam visszaaludni. De nem ment. Elővettem a telóm és a fülhallgatót bedugva zenét hallgattam. Az egyik kedvencem ment ( 3LAU feat. Bright Lights - How You Love Me: https://www.youtube.com/watch?v=yUR5aIxZCfI ) és a gondolataimba merülve valahogy elaludtam.

Napi idézet:
Az élet ingaként leng a fájdalom és az unalom között.