13. rész

Vasárnap...

Végre hétvége. Már vártam. Csak kár, hogy máris vasárnap van. Egyre jobban nehezemre esik kikelni az ágyból. Délután fél háromig takarítottam, elmosogattam, pakoltam, felmostam... szóval, amit csak lehetett megcsináltam azért, hogy délután elmehessek sétálni (mindig kell valamit cserébe tenni, hogy elmehessek valahová), meg persze a rendért és tisztaságért. Anyunak ez fel is tűnt...
   -Mi ez a nagy segítőkézség, lányom?
   -Hát... arra gondoltam vagyis gondoltunk - javítottam ki magam gyorsan -a lányokkal, hogy elmehetnénk sétálni egy kicsit délután. Plusz... Noémi barátja, Józsi meg az osztálytársunk is jönne velünk.
  -Kit szeretnél elhívni?
  -Az egyik barátnőmet - vágtam rá. Anya felvont szemöldökkel figyelt, hogy szeretnék-e valamit hozzátenni, de én csak hallgattam.
   -Jó, nem bánom. De! Sötétedés előtt itthon legyetek, ne álljatok le idegenekkel beszélgetni, a telefonod legyen kihangosítva, hívjatok ha bármi gond van és a Tiszára le ne menjetek. Megértetted?
   -Igen, anyu. Minden úgy lesz, ahogy mondtad. De miért állnánk le idegenekkel beszélgetni?
   -Jó, ezt csak úgy mondtam. De figyeltél rám? Nekem nehogy valami olyan helyre menjetek, amit megtiltottam!
   -Jó-jó.
   -És melegen öltözz fel, mert kezd egyre hűvösebb lenni!
   -Okééé - rohantam fel a szobámba és előkaptam a telefonom. Amíg a számot kerestem, addig elgondolkodtam...
Elgondolkdtam azon, hogy anya soha nem fog megváltozni, én meg soha nem fogom megérteni. Mi lesz 20 év múlva? Akkor is majd alig fog kiengedni az utcára, meg ugyan ezeket fogja elmondani? Remélem nem... Nekem egy kis szabadság kell. Nyugalom. Ahol nincs az öcsém közelben. Szeretnék anya felügyelete nélkül ide-oda menni a faluban. Ez nagy kérés lenne? Mert nem hinném. Úgy félt, mint egy hímes tojást, de engem nem kell félteni. Miért is kéne? Nem drogozok, nem piálok, nem járok kocsmába, nem cigizek, nem vagyok k*rva se, hogy pénzért árulnám a testem. Engem NEM kell FÉLTENI! De ezt anyu nem fogja fel. Neki a szeme előtt csak az lebeg, hogy ha nem veszem fel első hívásra a telefont, akkor tuti bajom esett, mint például megerőszakoltak, beleestem a Tiszába és megfulladtam, elraboltak, elszöktem itthonról és nem akarok vele többé beszélni, rám omlott a lösz fal, stb. Ilyen és ehhez hasonlók jutna anya eszébe. Hát nem elképesztő? Ilyen nincs. De. Még is van... sajnos.
Megráztam a fejem és rányomtam a kikeresett névre a mobilomon. A harmadik csengésre felveszi...
   -Elena? - szól bele megdöbbenten egy vékony hang.
   -Tisa? - kérdeztem rá, pedig jól tudtam, hogy ő az.
   -Honnan tudod a számom?
   -A spirál füzetedből.
   -Hogyan?
   -Ott volt a füzet hátulján egy telefonszám, ami mellé az volt írva: Tisa Black.
   -Ó. El is felejtettem, hogy oda írtam le, amikor megkaptam a telefonomat.
   -Azóta írsz ebbe a füzetbe? - döbbentem meg, miközben Tisa füzetét a kezemben forgattam.
   -Ö... - egy kis hatás szünet, majd -... igen.
   -Értem... Khm azért hívtalak, hogy nem-e jönnél el velem sétálni... De ha nem érsz rá, az se gond.
   -Te? Elhívnál? Engem? Sétálni? - vékonyodott el a hangja. Ebből is látszódik, hogy Tisa nem az, akinek mutatja magát. A kemény csaj az csak egy szerep, egy álarc. Valójában egy kedves, szeretni való lány a magányosságra vágyó éne mellett. A füzetéből sok mindenre jöttem rá. Persze van egy pár nem egyértelmű sor, ami kételyeket ébreszt bennem. De majd kiderűl. -Benne vagyok - mondta és hallottam a hangján, hogy boldog.
   -Jó - lelkesedtem be.
   -Akkor...
   -... szia - fejeztem be helyette is a mondatot és leraktam. Gyorsan elkészültem és az ebédlőasztalnál vártam a kapucsengő hangját. Addig  pedig anya újra kérdezgetni kezdte, hogy ki van-e hangosítva a mobilom meg meddig leszünk el itthonról, stb. Megváltás volt, amikor végre megszólalt a csengő. Felkaptam a dzsekimet és sietve kirohantam. Liz és Noémi állt a kapuban a... telefonjukat nyomogatva. Ez a Facebook hatása.  ;)
   -Mehetünk? - kérdezték.
   -Igen, de előtte még be kéne ugranom valakihez.
   -Most? - ráncolta a homlokát Noémi.
   -Kihez? - kérdezte csodálkozva Liz.
   -Tisához. Az osztálytársamhoz - tettem hozzá Noémi értetlen fejét látva -De addig Noémi te elmehetsz Józsival. Nézd! Ott jön.
   -Oké, mentem. Majd találkozzunk a parkban.
   -Jó - feleltem -Eljössz velem  Tisához? - fordultam Lizhez.
   -Persze!
Két utcával arrébb már ott is voltunk Tisánál. A szomszédban nénikék beszélgettek és hallottuk; azon nevetnek, hogy rajtunk miért van dzseki. Ez fájt! Komolyan? Ez olyan vicces lenne? -.-
Tisa anyukája nyitott ajtót, amikor becsöngettünk.
   -Sziasztok!
   -Csókolom! Tisához jöttünk - mondtuk Lizzel.
   -Gyertek utánam - csukta be mögöttünk az ajtót és előre sietett. Csendben követtük Lizzel visszafolytott mosollyal az előszobáig. Tisa anyukája besietett az egyik szobába, ahonnan kiszűrődött a beszélgetés:
   -Tisa, jöttek hozzád - mondta teljes nyugalommal Tisa anyukája.
   -Kik? - hallatszódott Tisa hangja, amiből azt vettük ki, hogy tökre ledöbbent.
   -Fiúk...
   -Mi van? - vékonyodott el Tis' mély hangja. Lizzel alig bírtuk ki röhögés nélkül, és a mutatóujjunkat a szánk elé helyeztük, jelezve; meg ne nyikkannyunk. Tisa anyukája kilépett az ajtón, utána rá 5-10 másodpercre kijött Tisa is, aki gyanítom; a tükrében ellenőrizte magát. Vigyorogva néztünk rá, Tis' pedig elnevette magát. -Hát ti?
   -Jöttünk elrabolni - nevettem.
   -Öhm... - nézett az egyikünkre, majd a másikunkra felváltva.
   -El szeretnénk hívni sétálni - nyögte be Liz az igazi szándékunkat.
   -Jaaa, tényleg! Jó, egy pillanat és jövök - rohant vissza a szobájába, addig pedig egymásra néztünk Lizzel és újra elnevettük magunkat. Tis' gyoran visszajött, a magas szárú fekete cipőjét felkapta és már ment is a kapuhoz, mi pedig utána. Elindultunk az egyik mellékúton és beszélgetni kezdtünk...
   -Miért ilyen pirosak a szemeid? - kérdezte Liz.
   -Khm... hát az úgy volt, hogy... véletlen a szemembe fújtam a parfümöt, miköben nézegettem a üveg színét.
   -Őhm... - nyögtem be és próbáltam visszatartani a mosolyom, de a remegő ajkaim elárúltak.
   -Héj! Egyáltalán nem vicces! Vagy félórán keresztűl biztos könnyeztem - vágta be a dúrci fejet, de ahogy végig gondolta az elhangzott mondatát, kitört belőle a röhögés... és mi belőllünk is.
   -De hogy sikerült pont a szemedbe fújni? Ráadásúl miért nyomtad meg a tetejét? - értetlnkedtem.
   -Foggalmam sincs - nevette el magát ismét.
   -Ám a szomszéd nénitek kinevetett a többi szomszéd nénivel együtt, mert mi képesek voltunk egy ilyen napos időben felvenni dzsekit - panaszkodtam.
   -Jajj, hagyátok rájuk. Pletykás vénasszonyok...
   -Ezt most miért mondod? -kérdezte Liz a "vénasszonyok" szóra felfigyelve.
   -Mert azok. Csak kavarják a port, és mindig kibeszélnek mindenkit. Tökre olyanok, mint Vandáék a kis Grizeldával együtt - fintorgott, én és Liz pedig helyeslően bólogattunk. Lefordúltunk balra, mert gondoltuk, akkor mennyünk a játszira, hisz miért is ne. Ám láttunk három fekete veszett kutyát, akik az út végét "lezárták".. Egy néni elöttünk tólta a biciglijét, de mihelyst észre vette, hogy a három kutya szembejön vele, elég sietősen megfordult és próbált felülni a biciglire, de a kutyák üldözőbe vették, így remegve hajtani kezdte a pedált. Én gyorsan Tisa mögé bújtam és vártam, hogy valami történyen. A kutyák békénhagyták a nénit és ahelyett, hogy visszamentek volna oda, ahonnan jöttek; minket vettek célba.
   -Gyorsan, Tis', csinálj valamit! - ütögettem a vállát, hogy... Fogalmam sincs, miért, talán azt hittem, így jobb lesz. Tisa megragadott az út szélén heverő letört faágakból egy nagyot és azzal indult el, én pedig követve a példáját, ugyanígy tettem. Plusz a biztonság kedvéért felvettem két követ még, ha a faág nem válna be. Liz meg inkább lemaradt egy kicsit, ránk hagyva a "piszkos munkát". Tisa, mint egy cirkuszi mutaványban, irányította a kutyákat kb. úgy, mintha azok oroszlánok lennének, én meg jót derűltem rajta. :D Szerencsére a kutyák elfutottak, mi pedig folytattuk az utunkat. A játszira érve leültünk a hintákba és úgy beszélgettünk tovább, amikor megszólalt a telefonom.
   -Hol vagytok?! - szólt bele ingerűlten Noémi.
   -Ö... hupsz - nevettem el magam kínosan. -Aaa játsziiiiiin - suttogtam, de nem tudom miért.
   -Ahjjj! Már itt várok rátok egy ideje Józsival...
   -Akkor gyertek ide - tanácsoltam.
   -Nem tudtál volna felhívni és közölni, hogy "bocs, változott a helyzet, gyertek a játszira, mert mi oda tartunk"?
   -Minek? - értelenkedtem. -Legalább most tudtál egy kicsit kettesben lenni Józsival... - tettem hozzá, Noémi pedig megenyhült.
   -Jó, tíz perc és ott vagyunk. Szia! - És lerakta.
Tisával tök jól elbeszélgettünk, meg minden. Amikor jöttek Noémiék, akkor Liz lerohant a domb tetejéről (ott ültünk és halkan hallgattük Tis' depis zenéit, amik nem is voltak annyira rosszak... jó, ezt így nagyon durva volt leírni, de hát ez van) én pedig megragattam az alkalmat és Tisára néztem komoly arccal.
   -Mi a baj?
   -Mi? Miért? - ráncolta össze a homlokát.
   -A füzet... A füzetben olyanokat írtál, amik megértetették velem, hogy te ki is vagy valójában. Ez csak egy álarc, igaz? Mi történt? - szomorodtam el, miközben a füzetben szereplő mondatok eszembejutottak.
   -Ezt most ne, oké? - fordult el tőlem és a lemenő napot kezdte nézni, miközben a fűszálakat tépkedte magamellett. Válaszólni már nem tudtam rá, mert jött Liz és leült közénk.
   -Mutatok én is zenéket, jó? - kérdzte Tisát, aki csak bólintott egyet. Liz értetlenűl nézett rám, mert nem tudta mi ez a nagy hangulat változás, én meg csak megvontam a vállam, mintha nem tudnák semmiről.
Az utána lévő másfélórát összefoglalva csak annyi, hogy végűl sikerült jó kedvre derítenem Tis't és rengeteget nevettünk, meg volt sok seggre esés a nyirkos füvön. Nem tudom miért, de azon hülyültünk, hogy ki bírja tovább el a másikunkat, végűl mindig eltaknyoltunk és jajjgatva nevettünk egymáson a hátsónkat masszírozva, hogy jobb legyen. Az egyik csúszdát pedig kipróbáltuk, de egy kislány egyfolytába azt hajtogatta, hogy csináljuk úgy ahogy ő, és amikor nem úgy csúsztunk, ahogy azt ő megmondta, akkor a fejét fogva ordított velünk, hogy "de nem értitek, hogy azt nem úgy kell csinálni?!". Szegényt kicsit kiakasztottuk. :D
Otthon, miután Lizzel beszélgettünk egy kicsit nálam, gyorsan letusóltam és mindig felröhögtem, amikor találtam magamon egy-egy fűszált, amik akkor kerűlhettek a pólómba, mikor "fűcsatát" rendeztünk. Lehuppanva az ágyamra, feltöltöttem pár képet a mappámba a laptopon és mosolyogva nézegettem azokat pár percig.

 

Én és Liz  :)

 

Ezt egy képes oldalon találtam. Azonnal Tis' jutott az eszembe.

Tisáról egy lesifotó ;)

Nem szeret fotózkodni... 

Aztán hirtelen félbeszakított egy hívás. Jajj, ne! Már megint? Vettem egy mély levegőt és a érintőképernyőn végighúzva az ujjam a fülemhez emeltem a telóm és mielőtt ez a privát számos alak, mondana megint, tórz hangon így szóltam:
   -A testet elintéztem, főnök, de megláttak... Most le kell tennem, jönnek a zsaruk. - És megszakítottam a vonalat. Nem tudtam mit hirtelen mondani, de ez jutott az eszembe az egyik Facebookos képről. De monthattam vona, hogy "tessék, hullaház". Ha ez a szemét szivat, akkor tessék, én is szivatom. Akár mennyire szerettem volna, hogy menő legyen a beszólásom..., nem volt az. Inkább csak lesüllyedtem egy 5 évesnek a szintjére. Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Mindegy...